Napsugár fújt ébresztőt a fáknak
Csupa levél, ragyogással ébredtek
Áthatolt a napsugár a lombokon
Mint szívemben a remény tavaszon
Suhogó patak rohan tova
Selymesen öleli útjában a köveket
Mint ha dalolna nekik víg éneket
Oly kedveset, leírni sem lehet

Zöld, zöld reménység erdő mélyén
Békés gerlepár ül a fészkén
Turbékolnak szép az erdő
A madár dal benne zengő
Láttál-e már békésebbet
Hol a lélek megpihenhet
Hol csendben él az erdő vadja
Gyors patakban a szomját oltja

S gyönyörű festményen míg elmerengek
Elém sodródnak ifjúkori emlékek
Szerettem mindig erdőn járni
Selymes patakban megfürödni
Madár dallal énekelni
Vidám szívvel útra kelni
Erdőben andalogni
Bujkáló napsugárral játszani

Nyíló csodás virágra rátalálni
Kakukk szóra ráfelelni
Mámortól friss levegőt inni
Szívemben, lelkemben felvidulni
Erdő látod szeretlek téged
Nekem titkod felcseréled
Szívem dobbanását hallod
Pedig csak képzeletben jártam ott

Gyermek korom szép emléke
Gyöngyvirágot rejtett erdő mélye
Sündisznó gurult tova
Félénk őznek patakban csitult szomja
Erdő, erdő, te Hanság Nagyerdő
Emlékeimbe szépséged újra eljő
Fáidról makkot szedtem
Szép tájadat megéneklem.

2O14.O4.29.Mosonmagyaróvár