Ülök  ez elhagyott szobában, magányban
Ide régóta nem nyitott be senki sem!
Régiek már a tárgyak,
Csak ők tudják, mit jelentenek nekem!

Kinyitom könyveim elsárgult lapjait
Oly sokat olvastam már, teleírt sorait
A múlt homályában csendben elmerülve
Gondolataim visszaszállnak, sors tükrébe nézve!

Minden lap egy kedves emléket idéz!
Szememből könny hull, a múlt megigéz
Becsukom a könyvem gondolkozva
Lesz-e még valaki, aki valaha kinyitja?

Kinyitja-e, olvasva soraim üzenetét?
Amit a múlt fátyla eltakar,s emlékét!
Emlékeztek –e majd, szóltam hozzátok?
Örömem, bánatom veletek megosztok!

Mert írtam a szeretetről, mely Isten ajándéka!
A hazáról, hogy el ne feledd soha!
Írtam a magyarságról, ősi fészkéről
Hősi küzdelmeiről, tengernyi könnyéről!

Írtam, hogy a hazáért, ha összefogtok
Ne hagyjátok magára, nehéz lesz sorsotok!
Írtam a barátságról, mely szent kötelék!
Fogjátok erősen, ne engedjétek el egymás kezét!

Írtam a tájról, szép magyar rónaságról
Földjeinkről, csikósról, csikójáról
Írtam a Balaton hullámzó habjáról,
Badacsony és a többi hegyek karolásáról

Írtam Trianonról, szép hazánk szét szabdalva!
Ne hagyjátok, gondoljatok a határon túli magyarokra!
Mert küzdenek ők minden nap a magyarságukért!
Szerető szívükben a tűz nem csitul a nemzetért!

Írtam a tanyákról,az elhagyott iskolákról!
Hol a csengő. sem a kolomp már többet nem szól!
Földjeinket idegen veti be s aratja!
Mily sok küzdelem jut most is a magyarnak
Isten is akkor segít, ha összetartanak!

Világító lámpám már lassan elalszik!
Becsukom könyvem, így marad a sírig?
S ,ha egyszer mégis véletlen rátalál?
A nyitott könyvből üzenetem visszajár!        

2017.06.13.Mosonmagyaróvár.