A virágkelyhek nevetve nyílnak,
könnyeznek síkos harmaton,
koronát viszek egy öreg sírnak,
tavam tajtékzik fehér habot.

Barackfa mosolyogó virága,
fürdeti a napfény, a zápor,
katicabogár szállt a bokádra,
balzsamillatod illó kámfor.

Erdők mélyéről a szelíd őzek
leindulnak völgy, patak felé,
bizsereg a nád, süllyed a tőzeg,
e nap az Istené, emberé.

A rétek pázsitos ágyat vetnek,
bokor is zöldell szemérmesen,
alkalmat adva a szerelemnek
jöjj velem közéjük kedvesem.

Tárva előszobája a nyárnak,
felgyorsulnak a szívverések,
a vizek, ligetek, hegyek várnak,
megyek, sietek, nem késhetek.