Vissza ne térj kedves galamb,itt már neked morzsa sem akad,szállj vissza, távoli vizek fölé,keress biztos élhető partokat.
Lélekharang sűrűn szólal,szét tárul szélben a zokogás,varjak fülükbe húzzák kalapjukat,zavarja őket, a szüntelen sírás.
Hangomat ma újra felemelem,haragomat nem az égre szegezem,mond Asszony azt meg nekem,hol a mag, mit keservesen vetettem?
Nálam otthon, nyílnak a cseresznyefák,mutasd meg nekem, te hol vagy otthon,sírva fakadok, mikor azt látom én,szél tépáz, és hó telepszik, a zöld lombokon.
A volt gesztenyefák alatt, volt forró és jó,az elszalasztott meg nem tartott szerelem,nevettél mindig, ott ahol nem kellett,csillogó remegés fút hófehér kebleden.
Mert igen, ki a szerelmet ott találta meg,megnyert világát, így a lábad elé rakta,annak nem adósa többé rejtett álma,mert amit akart tőled, mástól meg kapta.
Így testálom rád, a leírt billegő sorokat,majd megmented, az elszórt gondolatokat,akkor már nem nézed, kitől kaptál szavakat,sóval beszórod, a virággal díszített utakat.
Varga István Barcs