Barátném arról panaszkodott a minap, hogy hosszú évek óta senkitől sem kap ajándékot.Elmerengve ült velem szemben, a múltban kutatva, keresve, hátha kihagy az emlékezete, s mégis volt valami csekélyke, elfeledett, apró csecse-becse.
-  Van annak már legalább tíz-tizenkét éve – nézett fel rám könnybe párásodott szemével.

      Elméláztam a napokban, hogy azért régen mennyire más volt a világ, segítőkészebbek voltak az emberek, odafigyeltek és támogatták embertársaikat egy-egy közösségen (falvakban, városokon) belül. Mivel kisebb volt a lélekszám, szinte mindenki mindenkit ismert, még a messzebbi tájakról is a híresebb embereket.

    Úgy jött hozzám némán, mint akinek már minden mindegy, tél van-e vagy nyár, cirógatja-e a napsugár, didergeti-e a kora őszi szél.
Leült – tudta, hogy tudom, mi a baja, mi a kór, mely gyötri fiatal szervezetének legszebb gyümölcsét, leányságának viruló rózsabimbóját – s várt szótlanul.

A mozdulatlanságban keresem a mozdulást. Most üres a fonott kosár. Benne volt a jó akarás, a sok bukta, gyümölcs, s a sok gyermekkéz, mely sokszor belenyúlt. Mindig, valamivel adakozott. Ma, a kínálat csöndje simogatja.

Szólj hozzám, ne késlekedj!
Hangod hallani vágyom én.
Hiányodat most is érzem,
Pedig megpihentél  
tört lelkem  üregében, rég.
Szólj egy szót, csak egyet,
mi feledteti a megkopott, 
fájdalmas emlékedet.
Közeledve ahhoz a  korhoz,
amiben te voltál egykor, 
kezdem érteni, mit éltél át akkor. 
Egyedül maradtál a kínnal,

   Decemberben korán zuhan ránk az este. A koravén alkonyokon egy kis, öklömnyi madár, az én árva széncinkém egyedül jön el hozzám.. Didergő teste és lelke az ereszem alatt talál fészek-melegre.

Azt mondja idegenvezetőnk: Itt akkora a csönd, ha éjszaka elmegy két autó az utcán, már ugranak az ablakhoz megnézni: mi ez a nagy lárma?

A parton ült és a kompot várta. Sapkáját a szemébe húzta, mert öreg szemét már zavarta a vízen megcsillanó fény.
Naponta megtette ezt az utat, mert lánya a családjával a túlsó parton lakott, hozzájuk ment.
Sokszor hívták, hogy költözzön át, de az igazságot nem mondta el nekik.

Pandémia  itt: Bakonycsernye

      Definíció: Pandémia az emberről-emberre terjedő - jelenleg influenzavírus okozta - világjárvány.

Mire kilábalok belőle, - ha megérem egyáltalán - jelentős mértékben veszítek önmagamból azáltal, hogy emberi kapcsolataim nagy részét már nem fogom tudni visszaállítani arra a szintre , mint volt korábban.

   Este van. A hold kacéran tekint le a fák lombjára. Csend van.  Csak a vén tölgy nyikorgó ágai verik fel a csendet.

        Mint puha vattacsomó ölel át a csendem. Nem hatol át rajta semmi sem. Nem így van, mondanád, hisz a fizikai test lélegzik, teszi, amit kell, a hétköznapok rutinja visz tovább. Létezem.

   Fura időjárásunk van az idén. Hol megfagyunk, hol szinte elpárolgunk a nagy melegben, máskor pedig bőrig ázunk.

        Hűvös az éjszaka. A fagy szerelmes csókjaival hintette be a földet. Éppúgy, ahogy én becéztelek Kedves, még alig pár perce.

Egy videó emlékére