Gyermek korom szép nyarai
feledés ködébe vesznek,
lapulevelek vagy bogáncsok
ma már nem érdekelnek.

Álmokat szőttek, 
a sötét éjszakák,
rózsaszirmok fedték,
hosszú utad porát.

Furcsa álmot, mit éj hozott,
boszorkányok ott repdestek,
szántották a nagy, sötét eget,
seprőn ülve, így versenyeztek.

Tán nem létezik még -
olyan ember e-honban,
ki szerelmes ne volna,
a mi Balatonunkban.

Vinnélek magammal
csodás szép helyekre,
vinnélek kedves
óceán mélyére.

Hallgatom a csodás, hegedű dallamot,
nem látom még, ki játszik a vonóval,
kinek ujjai nyomják le a húrokat,
olyan mint költő játszik a szóval.

Már Pálfaluban zengi szét,
azon tavasznak fájó emlékét,
mikor hallotta ezt a mesét,
egy álmodott szerelem kezdetét.

Bájos szépséged mint tünemény,
szétszaggatta a zord sötét éjszakát,
fényt és derűt vittél oda is, ahol
harag osztotta eddig, gondolt igazát.

Itt írod nékem ezt a levelet,
amit soha nem kaptam meg tőled.
Szép írásod volt -soha nem kapkodó,
de gyöngy betűidben ott volt az álmodó.

Ó - be sokszor, vártalak így téged,
de sajnos soha el nem jöttél,
eltelt azóta sok tavasz -
nyár - esős ősz és havas tél.

Sokszor fagyoskodtam, vagy -
ázott át cipőm - ruhám,
de mindig ott és akkor voltam,
ahogy mondtad - várj reám.

A világnak pontos terve,
úgy volt kezdetbe elkészítve,
harmónia legyen benne,
jótékonyan hasson az emberre.

Ott ahol remény,
ott van hit, és szeretet -
lelked épp lehet.

Varga István Barcs

Kedves tanító Néni,
Önnek írok most levelet,
valamikor hajdan -
Dombóváron született.

Egy volt diákja,
köszöni a tanítását,
velünk kezdte, akkor
másodikosokkal, pályafutását.

Hosszasan szándékomba,
most nincsen írni,
Édesanyámnak volt kedves,
egy könyvet ajándékozni.

Vissza ne térj kedves galamb,itt már neked morzsa sem akad,szállj vissza, távoli vizek fölé,keress biztos élhető partokat.

Miért csak egy nap van a földön,
hogy kötelező ránk emlékezni-?
hoztatok ugyan törvényeket-Így meg Úgy!
de felejtettetek, felelősséggel szeretni.

Egy régi képet
hozott a május,
sodorta ide a déli szél,
ki tudja hol készült-?
de a rajt lévők közül,
már egy sem él.

Rajta van Apám-nagybátyám,
a kereszt előtt állnak- és barátai,
sors merre sodorta-?
merre vezettek útjai.?

Megtépázott vitorlákkal,
árboca tört, másik repedt,
úgy vesztegel sorsára hagyva,
valaha siklott a hullámok felett.

Mezei virágból
csokrot kötöttem,
a bicajod mellett
futva szedtem.