Most zilált, zavaros, kusza az összkép,
otthont keres a szegény és hazátlan,
hazug göröngyök gördülnek szerteszét,
szabad vagyok éhes emberkarámban.

Apónak nem volt senkije. Kicsinyke házában éldegélt már hosszú évek óta. Senki nem nyitotta rá az ajtót.

( kép forrása internet )

  Ötven éves kora után az ember már felelős az arcáért… Politikailag is. Ha e mondat igaz, akkor én most igen nagy bajban vagyok!

Hiába kapaszkodik a nyírfalevél
Letépi az ágáról gonosz őszi szél
Végül majd legyőzi sorsának vad tele
A nyár emléke ott a sárban is vele

Ki bontja le a lelkekben a vasfüggönyt??

A vasfüggönyt lebontottuk
Ollók csattogtak,mementónak
Emléke ott maradt szívekbe zárva
Vasfüggönyös  múltunk siratására

Ha a költségvetést a jelenleg beterjesztett formájában fogadja el a kormány, akkor a Fidesz legkisebb gondja is nagyobb lesz, mint az elmúlt hetek tüntetései. 

Megbicsaklott az idő, de meg nem áll,
zsíros barázdák, megbúvó vetések
ölelnek, életet rejt alvó méhed,
e barna fonnyadás most csak tetszhalál.

Ez a történet valós személyekről szól, ők ihlették ezt a történetet!
Isten óvja és kárpótolja a gondviselés a leírt szenvedések miatt balladám szereplőit, szeretettel, tisztelettel Zoli.

Gyertyaláng lobban
színes mesékből,
hófehér úton
pihen a táj.

Versmorzsa

Gomolygó hideg
didereg a szeretet
a képzelet fest.

Csöndbe burkolózik a táj,
köd takarja el a Napot,
lassan az ősz elszundikál,
könnye az ablakra fagyott.

Elég lenne egy barát tiszta háza
Ahol kedves vita hozhatna lázba
A faasztalon egy kockás terítő
Hiába gomolyog odafenn felhő

Teleírtam sok füzetem
Utolsó lapra írom versem
De te itt vagy nekem
Itt teremsz „ Szememfényem”

Hiába is mondókáztak
nekem olyan szépen,
a levelek szunyókáltak
csendes őszi szélben.

Kit nem zaklat kétely gondolat
nem őriz magában arcokat
nem kínozza sok fájó emlék
akit nem zavar lét a nemlét

      Egyre többet szerettem volna a „mamával” együtt lenni, de ő néha magamra hagyott. Majd később visszajött és én nagyon boldog voltam akkor. Egyre jobban kötődtem hozzá, és igényeltem a jelenlétét.

Kis csengő, nagy csengő,
boldog a teremtő,
hatalmas egekből,
kacagást teremt ő.
 
 

Már, csak elvétve hallom
a készülő madarak énekét,
hűvösödik, s a léthez
igazítja minden az életét.