Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Az utolsó Barát

Rácz Endre
Rácz Endre képe

/ bevezető, ”Az utolsó Barát” című kisregényemhez. /

    Sárrét, így hívták régen e vidéket, ahol most élek, ahol mindig is éltem. A mai tirke-tarka látványt nyújtó szántóföldek, a kéklő sóvirág, gólyahír és szamártövis borította legelők helyén egykor nádtenger állott, melyet lápos, mocsaras ingovány tartott a tenyerén. Azt mondják, hogy mikor az Isten a földet felosztotta az emberek között, egynek nem jutott. Azt mondta neki: „ne félj szegényember, te sem maradsz föld nélkül. Olyan földet kapsz tőlem, ahol nem kell sem szántani, sem pedig vetni, csupán aratni. Aratni, mit e föld terem. És ne félj, termésed lesz bőven, még több is, mint amit kívánsz. Csupán ismerned kell e föld titkát. Ha már tudod, hidd el, Kánaánná válik majd kezeid között. Ám ha nem, síroddá válik az.”
    Rég volt. Mára már nyomát sem találjuk e színpompás világnak. Nincs már sehol, az egykor erdőnek látszó nádrengeteg. És nincs sehol a temérdek madár, mely egykor, mint nyüzsgő hangyaboly lepte el e föld színét, s melyek, ha fölrepültek, mint komor felhő borították sötétségbe az alattuk elterülő tájat. És a tisztavizes rész halai, melyek milliárdnyi gyémántként ragyogtak, hogy azon még a jó- Isten is gyönyörködni tudott magas égi trónusán… már ők sincsenek sehol…
    Mára, csupán egy omló faldarab maradt végső hírnökként e letűnt világból, mely úgy áll ott a semmi közepén árván, magányosan, mint egy pusztában nőtt vadvirág, melynek magvát véletlen sodorta oda a kósza szél. Csöndesen és mélán áll ott magában, de ha leülsz mellé egy csöndes estén, millió emléket lebbent fel előtted a képzelet, a lenyugvó nap alkonyának homályában. Újra éled szemeid előtt a már rég halott világ, s újra éled e monostor népe is.

Rácz Endre ©
2017 Szerep

Rovatok: 
Irodalom