Akiket dombok alkotnak, s persze völgyek –
különös erővel vonzzák terebély - tölgyek –
figyeljenek szavaimra, kedves Hölgyek!

Tavasszal történt Bogdányban,
Nagyapáék házában.
Selymes macskánk megfialt,
Szép cicalányt  és nem fiat.

Áprilisban, a hátsó kertben,
cicánk, Szerénke szenvedett.
Elérkezett a fialás ideje,
Sírt Szerénke, nem volt helye.

Sose késő fölfedezni
a felhők mögötti 
napot,

Amikor Rád nézek félve, titokban,
a megszokott nyugalmam rögtön elhagy,
felgyorsul pulzusom a szívem dobban,
mert Te nekem a legszebb teremtmény vagy.
Könnyed lépkedsz a tavaszi pázsiton,
tüzesedik Tőled szerelmem, lelkem,
csak a bőrödről, ajkadról álmodom,

Életet hordozó csillagok az utcán,
csípők, formás lábak szent hitű lányai,
élet-adó ajándékot, kacajuk szirmát
osztják, és csókokkal hívnak játszani.

...Nem tudok írni, csak sírni...

Küldeném Nektek. Ó fogadjátok lelkem
apró vágyaim virágos kertjét
A szép virágok szavak varázsálmaim.

Mintha szólt volna hozzám valaki,
vagy ez a legújabb tévedésem,
talán, egy hangot fogok hallani,
és megtorpantam, az égre néztem.

Tavasz nyílásakor jöjj ki a rétre,
S nézd, hogy nyílik sok tarka virág.
Ilyenkor újból zöldek az ágak,
A színpompás természet, gyönyörű világ.

Ragyogj csak napsugár
Űzd el a felhőket
Nyíljon a sok virág
Örvendeztesd meg szívünket

Ágakon rügy pattan
Tavasz ébredőben
Madár dal megszólal
Erdő sűrűjében

"Nagyra becsülöm azt a barátomat, aki időt talál számomra a naptárában, de még jobban szeretem azt, aki elő sem veszi a naptárát, ha rólam van szó."

Szép tágas Felvidék, szülőhazám nekem.
Drága magyar népem, érted dobban szívem.

Éj nyugodalma,
csendje kavarva,
szélakaratra
dőlnek a fák,

Ősi gesztenyefák árnyékában
megpihenni tér a fáradt vándor,
a rég elmúlt idők homályában
még vissza-visszaköszön a mámor.

Homok, kő és végén néhány dübörgő rög
Szép sztaniolpapírba becsomagolva,
A hétmérföldes mesefilm meg csak pörög,
Mintha az életünknek értelme volna.