Editke írása hozott elém egy hasonló támájú, régi emléket.Valamikor a '90-es évek közepe táján történt az eset.  Ekkorátájt voltak tizenévesek a lánykáim, és bizony igen csak félteni kellett őket, mert - nem anyai elfogultság, - tényleg nagyon szépek voltak. (Még most is azok :) 
   Nagyobbik lányomnak volt egy belevaló kis barátnője, a Barbara, aki nem igazán ijedt meg a saját árnyékától (sem), pedig igen csak törékeny alkatú volt. 
  Egyik nap meglehetősen felháborodva jött hozzánk, és elmesélte, hogy az úton hozzánk tartva összetalálkozott egy közép korú férfivel, aki szembe jőtt vele. Amikor már igen csak közel került Barbihoz, hírtelen szétnyitotta a kabátját - ahogyan az az ismert módon lenni szokott, és elővette azt a "bizonyost". Vagyis elővenni nem igazán kellett, legfeljebb kézbe venni, hogy jobban lássék a leányka számára.
   Rémülten néztem az eseményt vigyorogva mesélő lányra:
- Jesszusom Barbi! Ugye nem bántott, nem molesztált! Hogy volt lélekjelenléted, hogy elszaladj előle! 
- Dehogy szaladtam! - válaszolta a leányzó. - Megálltam előtte, végig néztem rajta, és teli torokból röhögve azt mondtam: Mit akarsz te azzal a nyamvadt kis pöccsel! Én a te helyedben azt a fonnyadt kis szart inkább eldugnám, nem mutogatnám a helyedben!
-   Erre a fickó - mesélte tovább Barbika - meghökkenve rám meredt, majd a kezében tartott "micsodájára", aztán vissza rám, majd gyorsan behúzta a kabátját, és olyan gyorsan eliszkolt, mintha kutya üldözte volna...-
...
   Másik kedvenc kis történetem Barbiról, - aki egyik kedvencem volt a lányaim barátnői közül, - szintén az élelmességét bizonyította.
   Az újságírás a negyedik hatalmi ág - tanítottam a diákjaimnak, és ez bizony így is van, mert az újságíró bármit megírhat. Ha tisztességes, az igazat, csakis az igazat...
No de vannak esetek, amikor a furfang is előtérbe kerülhet úgy, hogy az ember - ha már erre a szakmára adta a fejét - .
   Ahogyan már munkakörökben is vannak előnyök (nos és hátrányok is), úgy az újságírókat érintően is.  A politikus szinte mindent ingyen, vagy kedvezményesen kap meg. Ingyen utazik, ahogyan a vasuti dolgozó, vagy a Volános, stb...szóval az újságíró sok-sok helyre ingyen bemehet. Persze azért illik valami cikket is összedobni cserébe. Egy múzeum látogatás, egy koncert, egy meccs manapság nem egy-két forintba kerül, bizony néhány esetben akár ötszámjegyű is lehet a belépő. No és persze mindenről és mindenkiről lehet jót és rosszat is írni úgy, hogy az újságíró etikát szem előtt tartva igazat írsz!
   Barbi az érettségit követően elvégezte az újságíró iskolát és ha már újságíró lett, igazolvány is járt hozzá, és azt ki is akarta használni. Egy közeli kisváros egyik diszkójába külön busz vitte a szórakozni vágyó fiatalokat. A buszjegy ára volt a belépő, ezért a buszsofőr annak rendje, s módja szerint felszálláskor szedte is be a fiataloktól a pénzt. Barbi - törékeny, kislányos alkatával alig nézett ki 15-16 évesnek - előkapta az igazolványát, és lobogtatva a sofőr szeme előtt közölte:  - Újságíró vagyok!
   A sofőr ránézett és azt mondta: - Ha akarom hiszem, ha akarom, nem hiszem. - 
Mire Barbi frappánsan visszaválaszolt: - Én meg ha akarom, jó cikket írok Önről, ha akarom, akkor rosszat!