Édesanyám rózsaszál c. pályázatra

Anyák napján reggel
álmos tekintettel
hosszú, néma sorban, várva
frissen vágott szál virágra,
arca lebben elém –
egyetlen, mi enyém.

Ó Jézusom! Szenvedésedben
benne vagyok én is. Segítek
vinni a keresztet. Nagy méreg
a fájdalom. Fejfádon vésetten

ott van az "INRI". Szöget véredben
ütötték, ruhádon árverések.
Sorsodról a senkik döntöttek.
Mégis cipeljük a keresztet.

Mindenkinek a családja ott van
felfeszítve, s aki ütötte,
az most a keresztet cipelte,

Már azt hittem, örökre elmentél!
Hisz oly sűrű a köd köröttünk,
oly magas a hó, s oly hideg a tél.
Látod, idáig együtt jöttünk,
itt az én nyomom, s mellette a tiéd –
enyém elöl, s tiéd mögötte.
De figyelj: nézz csak egy kicsit arrébb,

- Nem minden napi hősök! 7 versben!
7.nap. Zánka

S beérkeztünk a zánkai táborba
Várt ránk öröm, fogadtatás
Célunk ugyan a végére értünk
De lesz-e vajon folytatás?

Elmondjuk mindenkinek, hogy futni érdemes
Hogy a lélek a küzdelemtől nemes
Mert így ismered meg önmagad és barátod
Utadon Isten is veled van, megtapasztalod

6.nap. Rakonczay Expedició
Rakoncay Gábor információja alapján.

Anyák napjára

Miért csillog könny akkor a két szememen,
ha oly sok év után is rád emlékezem,
hétköznapok monoton egymásra telnek,
de rád nem csak Anyák napján emlékezek.

                           Ilyen csak a mesében van…

Itt a tavasz, kék az ég
Kikeltek a kis csibék
Esik az eső, fú a szél
Vándor gólya hazatért

Újévnek hajnalán hát mit kívánhatok,
legyen minden jóval terítve asztalod,
körötte a sok szék rajta szeretteiddel,
küszködnek majd a sok finom étekkel.

Tízekét hónapnak lesz hát első hava,
hideg szeles majd fergeteges a játéka,
hát szánkókat elő vagy a hókorcsolyát,
keressük meg télnek a valós mosolyát.

Fából készült a ringató bölcső,
mellette dúdolt altatódalt anyám,
idővel kapaszkodtam a rácsában,
boldog voltam, ha mosolygott rám.

Akkor valaha rég,
a Dunán beállt a jég,
választásra készült a nép,
megtelt a vár alatti rét.

Akik boldogan hallgatták
Gyermekük első szívverését
Vigyázták minden kis rezdülését
Értették gyermekük üzenetét

S mikor megszületett a várva várt csoda
Édesanyának volt a legboldogabb mosolya
Minden mozdulatát vigyázták
Szeretett gyermeküknek az édesanyák

Magamban mindig tereket hagyok,
hiába izzaszt nyár, szorít a tél,
bennük él még Anyám, ki rég halott,
és szól hozzám, ha hallgat is mesél.

Tudta, én nem hittem, gyorsan elmegy,
a világ üres lett, csendes a ház.,
képek, tárgyak, nagy rideg termek
maradtak csak, és az örök gyász.

Ők a szépséget hordozzák magukba,
anyaságot kapnak felnőtt korukra,
kiskorúktól játékuk sok-sok baba,
vörös, fekete vagy a szőke barna.

Cserfesek és oly kacagók mint gerlék,
ha eltörik a mécses nincs rá kellék,
sírásuk olykor szívekbe markoló,
gyógyír rá simogató vigasztaló.

Ha megóvod önmagad lényegét,
nem lesz gondtalan és könnyű a lét,
a szavad, a hangod pusztába vész,
veszélyes itt a szabad gondolat,
középszerűség selyme fojtogat, 
megtartva magadat nem sokra mész.

Az a szélcsendes tisztaság,
amit a lélek vergődése
után kigyöngyöz magából,
csak az marad meg: csöppnyi párlat
a kád-teli erjedő mocsokból.
Három perc béke a lüktető
ereken, s görcsét oldja
a szorongatott szív, s tüdő,
megemészti szúró tüskéjét a gyomor,

Parasztkocsma már ősöreg
benn pár szomjazni vágyó,
majd betért ide a nyáj őrzője
emberi beszédre hírekre áhító.

Kék kötényébe törli erős kezeit
pulthoz ér majd komótosan odalép,
megkérdi a kocsmáros mivel szolgálhat
óhajt valamit kedves új sütötte vendég.