Nagy fehér papírlapokból áll az egész életünk,
de gyűjtjük naponta, mivel mégis ékeskedhetünk,
teleírjuk gondolatban, netán naplót vezetünk,
sok kis fekete foltokat néha elcsepegtetünk.

Emlékszel a sok csodára, észre sem vetted,
amikor gólya kéményre szállt hessegetted,
vagy fehér galamb törölközőn tojást hagyott,
mikor asztallap repedve durrant egy nagyot.

Elhangzott „Az aktív idősökért” Pécsi Szenior Akadémia
2018/2019- es tanév. II. szemeszterzáró műsorán.
 

Engem már nagyon korán átölelt
valami láthatatlan glóriás.
Suttogott és osztotta az ételt
sokszor Ő volt az ajtónyitás.

Puritán szobámban, fáradtan keltem,
álmos szemeim majd szét dörzsöltem,
ez az egy kép volt szemben a falon,
amelyre napfény vetült az ablakon.
Ébredéskor ez adjon biztatást,
színek kavalkádját, élet ritmusát,
ez a napkelet minden reggel derűs,
nem mint sok álom szomorú-keserűs.

Édesanyám festek neked,
hogy legyen mindig jó kedved,
ecset helyett csak ceruzát,
így írom "szeretlek" szavát. 

Tétovázó mozdulattal,
sok édes szép gondolattal,
amit festek eres fára,
gondod legyen fiókádra.

        Jött az ősz - mert ez volt a dolga -, s ünneplőbe öltöztette a tájat, szemet gyönyörködtető varázslat, mivel betelni gyermekkorom óta sohasem tudtam. Órákat képes voltam sétálni, figyelni ezt a csendes, adakozó szépséget, amiket ezek a hónapok nyújtanak.

Szívem legszebbik virága...

Hol vesztek el megálmodott álmaim,
hova tűntek el a titkos vágyaim,
ezen kérdésekre sosem lesz válasz,
mint öreg koromra az elmaradt támasz.

De minek is a támasz, az már szomorú,
de korai volna még virágkoszorú,
babérkoszorúra nemigen kell vágynom,
elismerés az valóra válható álmom.

Pattognak húrok az élet hangszerén,
távolból hallani, dalol a szírén,
éneke fájdalmasan hívogató,
valós lét visszatart, nem a varázsló.

Szirének dala lehet bármilyen szép,
ám akkor is hamis a kapott hangkép,
vonzónak látsz utazást a szigetre,
melyet csak a nagy semmi veszi körbe.

Fakockák egymásra kerültek,
legókból is így épültek,
de legjobb játék a homokvár, 
szünidő és a boldog nyár.

Lópokrócon jót heverészni,
Verne könyveket olvasni,
gyermeki nyarak csodás évek,
ne szakadjon vége meséknek.

Somogyország déli szegletében,
Drávának ott hűs ölelésében,
kicsi város nyugodni nem képes,
környezete oly szép vadregényes.

Gyöngykaviccsal mosott mederágya,
sóderbányászatnak melegágya,
Hűs hullámain ring a "Jégmadár",
de Somogyország Barccsal visszavár.

Apa...
kérdeném, másnak mit jelenthet e szó?
Apa...
Átölelő, simogató, vigyázó.
Apa...
Amíg veled van, nem érzed hiányát,
Apa...
Ha nincs már, feleded minden hibáját.

Hej amikor még nekem húztad,
sűrűn gyantáztad ám vonódat,
emlékeim szép tárházában,
négyen voltatok a bandában.

Nótáimat de jól ismerted,
suskát is mindig meg köszönted,
hol merre jársz a hegedűvel,
talán egy égi kísérővel.

Valahai iskolatársak kortársaim,
kikkel együtt töltöttem iskoláséveim,
harmincheten mind közös osztályba jártunk,
mióta megvolt a ballagás egyre fogyunk.

Szűkül a kör fa árnyékába szorulunk,
egymással futtában is ritkán találkozunk,
Lajos most te üzentél angyalokkal nekünk,
értitek kőműves voltam télen pihentünk.

Izgatott vagyok, készülök,
te már vársz, valahol távol,
a gondolattól szédülök,
s szememben vad kék fény táncol.

Jézust vagy Barabást, Butter oder Kanonen, azaz vajat vagy ágyút akartok

Adtam én,
igaz hogy kaptam,
kértem is,
akkor nevettek,
miért jár,
ha nem adható,
kérdés ez,
örökké vita,
ki gazdag,
aki ad, vagy kap.

Ott fent az ég,
itt lent a Föld,
mind oly végtelen,
mint esőcseppértelem.

Parányi víz,
virágon csepp dísz,
ura a létnek,
kincse világmindenségnek.

Hatalom forrása,
élet körforgása,
édes és sós lehet,
iránta kellene nagyobb tisztelet.