Robog velem, még itt utazó vagyok,
kísérnek láthatatlan őrangyalok,
fülkében mellettem telve a padok,
csattogó kerék, jönnek a kanyarok.

Van ki olvas, más álmodja az utat,
gyermek fel kiállt, lát mezei nyulat,
a táj oly változó, mindig mást mutat,
falvakat házakat, hol kutya ugat.

Lassan fogy velem utazók tömege,
hogy leszállóknak lebben köpönyege,
feliratnak homályba vész szövege,
utazásnak elvész, sincs már lényege.

Kikkel együtt utaztam, rokon barát,
első leszállók között anyát, apát,
kiktől búcsúztam, s már nem hallom szavát,
kiket vesztettem nagyanyát nagyapát.

A sorsvonat még rohan velem tovább,
pár ismerőst is látok idébb-odább,
annyit tudok, hogy jöhet majd ostobább,
ahol véget ér valami, s nincs tovább.

Barcs, 2020.10.22.