h 08/12/19
Bíróné Marton V...
Jézus az utolsó vacsorán felállt,
Apostoloknak kenyeret, bort kínált.
Vegyétek és egyétek, ez az én testem,
Igyatok bort is, ez az én vérem.
Honfoglaló hét vezér egy sugallatra,
|
h 08/12/19
Bíróné Marton V...
Lányka arca átszellemül,
szemét behunyja úgy örül,
kezében tart búzaszálat,
|
h 08/12/19
somogybarcsirimek-.
Szurokfekete a mostani esti éjszaka,
Hold nem világit, csillagokat felhő takarja,
Majd sötét leplét, így akasztotta rám az éj,
Nem csillog és oly szürke, Dráván a habtaréj.
Kőgátnál ülök, hallgatom víznek csobogását,
Drávába hajló fűzágak, üzenő suttogását,
Kövek közti hézagban, kluttyog a hullám,
Eszembe jut Klári, a kis medikuslány.
|
Hidd, el építjük, a hozzád tartozást. Már
mindenki izmos, erősnek hiszi
magát, de tudjuk, kell a kézfogás.
Amikor Isten kihirdette: "vízözön
bekövetkezik!", nem hitték rögtön
Nagy bárkát készítettek és védekeztek.
Együtt maradtak és túlélték az özönt.
Isten mosolya a túlélésben
Velük volt, és segített. Kezek kezekben.
|
v 08/11/19
Bíróné Marton V...
Gondolataim röppennek az éteren át feléd.
Mind leírni tollam és tintám nem is lenne tán elég.
Hogy emlékeinket meghagyta közös utunk pora,
Hála és köszönet érte drága nővérkém Ilonka.
Kicsik voltunk, nagy veszélyt hozott ránk az őszi viharos szél.
|
Azt hiszem, mindenki életében eljön egy olyan pillanat, amely más, mint a többi. Egy idegen egyszer csak feléje nyúl, megfogja a kezét, és megszorítja azt, vagy csak némán átöleli.
|
v 08/11/19
somogybarcsirimek-.
De kopár most itt minden,
tejfölköd üli meg a tájat,
ácsorognak a lekopasztott fák,
egykedvűen, unottan bámulják,
ahogy kis patak csacsogva csörgedez
az olvadó jéghártyák alatt.
|
v 08/11/19
somogybarcsirimek-.
Tegnap volt, nagyon tegnap még,
gyermekként mikor játszottam,
szerettem mesét, regényt olvasni,
könyvekből szép szavakat loptam.
Voltak barátaim lányokkal vegyesen,
de a sokból mára csak egy maradt,
ki olykor eljön beszélgetni hozzám,
hóna alatt kólás flakont szorongat.
|
szo 08/10/19
Bíróné Marton V...
Édes otthon olyan jó hely,
hol táplált édes anyatej,
ahol bölcsőmet ringatták,
életemet védték, óvták.
|
szo 08/10/19
Bíróné Marton V...
Balaton a mi tengerünk,
Nyáron mindig odamegyünk.
Nem kell nekünk semmi más,
|
szo 08/10/19
somogybarcsirimek-.
Nem tudom ma már kinek írjak,
gondolatokat kivel osszak?
Torz a világ széltében, hosszában,
tán hinni kéne mennyei csodában.
Ha lelkem ablakát csak
kissé résnyire megnyitom,
máris lesznek páran, akik
be köpnek a nyitott ablakon.
|
szo 08/10/19
somogybarcsirimek-.
Elhervadt a rózsa,
lehulltak szirmai,
messze mentél kedves,
nem tudtam búcsúzni.
Nem végleg mentél el,
csupán kis időre,
soknak tűnt vágyaimnak,
mire ölelhettelek keblemre.
Üzenet azért jött felőled
katicabogár képében,
hosszú út lehetett mögötte,
ahogy vállamra szállt éppen.
|
p 08/09/19
Bíróné Marton V...
Vácszentlászlón egyik háznál,
Zsófi nagy lány izgul, járkál.
|
p 08/09/19
Bíróné Marton V...
Ballagott az unokám,
a nagyra nőtt Gáborkám.
Új ruha, cipő kellett,
mert a régi kicsi lett.
Átlényegült a lelke,
csakúgy feszített benne.
Bagoly virágcsokrában,
pogácsa tarisznyában.
|
Ha tehetném, vadvirágos rét lennék,
illatommal ölelném körül testedet,
zöld gyepágyamra fektetnélek,
őrizném álmod, s ott lennék végig Veled.
Ha tehetném, napsugár lennék,
lecsókolnám arcodról a bánat könnyeket,
addig nyújtózkodnék apró sugarammal,
míg megmelegíthetném a szívedet.
|
cs 08/08/19
Lénárd József
Térdeplő bokrok a tó fényéből nézték
tükörképüket. Visszaverődött
a sok képből a legszebb ki visszanézett.
Van oly zuhanás, mely sohasem ér véget.
Hajolj le érte, öleld, ajándék.
Mindennapi lehelet ott van Teérted.
|
cs 08/08/19
Bíróné Marton V...
Épít és rombol az élet eleget,
Sok ingertől, nem megy a szelektálás,
Idő sürget, kell a döntés, helytállás,
Ilyenkor oly sok mindent elfeledek.
Éjszaka csendjében alszom rá egyet,
Létrejöhet a tudatos rálátás,
Helyesen döntsek, kell a variálás,
"A csend úgy elvarázsolja lelkemet".
|
cs 08/08/19
somogybarcsirimek-.
Én véreim testvéreim, hozzátok szólok,
kívántok változást, vagy maradtok túszok,
hagyjátok e az alázást, gúnyt űzni belőlünk,
tűritek az labancot, ki van most közöttünk?
Ó, menyi sértett piszok de mindet legyűrünk,
még hiszik magukról, hogy ők a gyöngyünk,
higgyenek bármiben, boldogság úgysem adatott,
mert árulónak mindig csak a megvetés jutott.
|
cs 08/08/19
Marika Lovász
Szeretem, hogy ilyen szép vagy...
Szeretem, hogy fiatal vagy...
Szeretem, hogy velem vagy.
Szeretem, hogy veled hullanak a csillagok.
Szeretem, hogy veled nézek az égre...
Szeretem, hogy együtt szeretünk...
Szeretem, hogy együtt dobog a szívünk.
|
cs 08/08/19
Lénárd József
Még rakosgatom apró fényképeinket.
A kukoricás, az eltakaró
zörgő levelek fénye. Csukódott ajtó.
A fény kint maradt. Ami körülvett engem,
a durva deszka. Beárnyékolta
a meredek lépcsőt, fel, s a hold csak bámult.
|