Könnyezik a hajnal, gyászolja a nyarat,
őszi leveleken színcseppekben harmat,
elhunytak emléknapja, apró kis lángok,
gyűlnek a sírhantok, vázában virágok.

Kőbe zárt fájdalmat, a virág sem enyhít,
néma sírnál megremegsz, ha harang csendít,
fejfák alatt vibrálnak a fények, alkony,
csillagok pislognak a fekete pajzson.

Ez most nem temetés, mégis nagy a tömeg,
életben mi elmaradt, nem segít virág köteg,
szomorúan nézem, sok az új sírhalom,
elvesznek régi arcok, nagy a fájdalom.

Lehajtott fejjel hagyom temető kaput,
hiába tépem ruhám, szórok fejemre hamut,
az élet olyan, hogy születünk és halunk,
mi élők, kik elhunytakat még siratunk.

-írta-Varga István-Barcs-2020.10.31.