Méreg rág, rég emészt,
gyógyítás el sem ér.
A tenger bús, fázik,
tükörré nem válik.
A felhők feketék,
tág térben szürkeség.
Vészjósló madarak,
szabadon szárnyalnak.
Hangjuk csak vijjogás,
nem jön már vitorlás.
ne siess haza még,
óriás a veszély.
Ha majd tisztul a lég,
kékké válik az ég.

Köszönöm, Istennek, hogy anyám lehettél!
Karodra vettél és ajkadhoz emeltél.
Köszönöm, hogy vártál és mindig szerettél,
Bíztál bennem, mert mást nem is tehettél.

Mikor vihar sodort messze távol tőled,
megbocsátott érző, anyai szíved.
Kevés idő jutott mindkettőnknek jóból,
Nem is értek másból, csakis a jó szóból.

Mire megszülettem, te már elmentél.
Messze, távol jártál, velem nem lehettél.
Emléked nyomáról beszélnek a fák is,
Levelek suttogják, ágak hajladozzák.

Jó ember voltál, mind ezt mondják rólad,
Hiszek minden szónak, mert a szeretetről szólnak.
A szeretet az örök, bízhatunk benne,
Lelket felüdítő, a háború itt vesztes.

Tavaszi napsugár
Ragyog a fák közt
Virágba öltözik a táj
Ablakomban rózsabokor csendes

Üres a három fészek, nincs lakója már
Mindennap várom a rigókat
A boldog csivitelő madarakat
Üres fészkeket széthordták már
Nem jött vissza a feketerigó pár

Délvidéknek sok víz partján,
elszaporodott a hódpatkány,
itt a Dráva a Vörös-part,
hol a Kis-bók vesz kanyart.

Halastavak tucat számra,
hol horgászoknak lesz zsákmánya,
kék meténg is virít szépen,
csak ne szenvednék betegségben.

Ablakom alatt ismét 
Virágba borult a mandulafa.

Apró méhek hada 
Szorgoskodik rajta.

Ami már elmúlt
Soha sem jöhet vissza.

Próbálj meg újra nyitni
Máshogy, másképp, de újra.

2021. 03. 27. Káposztásmegyer

Imáimmal nem dicsekedem,
magamban mormolom, ha tehetem,
Istenházában hangosan teszem,
hívő társaimmal, áldásban részesedem.

Imáimmal csak ketten vagyunk,
Isten ki hallgat, Ő a vigaszunk,
családomért, szól fohászom,
őket féltem, őket imádom.

Hegyvonulat tág nagy tere,
Határol nagy területet.
Völgyében él az anyukám,
Ha jövök mindig kaput tár.
 
Ölelgettem meg sosem ró
Itt vagyok veled úgy-e jó?
Gyógyulás számomra fiam,
Örülök hogy újra itt vagy.
 
Amit szeret mindent hoztam,
Hűtőszekrényt megrakodtam.
Addig sütött hurkát kolbászt,

és legördült megint az arcomon
egy utolsó és fájdalmas könnycsepp
mint azon a végső, bús alkonyon...
hisz akkor lett minden törékenyebb

ott voltam melletted, édesanyám
próbáltalak újra éleszteni
de láttam, már hívott édesapám
s én szerettem volna üvölteni

elmúlt negyvennyolc év, mióta elmentél
de a fájdalom még mindig nem tompult
s a negyven év emléke, amit megéltél
továbbra is eleven, meg nem fakult

köszönöm neked, hogy édesapám voltál
hogy úgy neveltél, mint egy jó barátot
focizni és bokszolni is tanítottál
és szkanderben legyőztem a családot

Oly távol vagy tőlem, de mégis oly közel,
látom fényképed, gyönyörű, énközel,
hihetetlen, csodamágnes, erős vonzásod,
ám még erősebb, belső kisugárzásod.

Tavasznak tőzike, szerény szép virága,
csodás meséknek vagy egy álomvilága,
rózsabokor csak suttogni meri szépséged,
orcád vonásai tükrözik szerénységed.

Figyeljetek csak gyerekek,
Ugráljunk mint a verebek.
Kézzel lábbal mint a békák,
Brekegjetek nem kell némán.

Most az ugróiskolában,
mint a gólya csak egy lábbal.
majd két lábunk összetesszük,
és nagy terpeszben érkezzünk.

Ütem ad jó lendületet,
Fogjunk ugrálókötelet.
Trambulinon szárnyalhatunk,
Le-fel nagyot ugorhatunk.

Csodás kék a földnek ege,
Békét ural minden perce.
Árpa érik zöld határban,
Muskátli ház ablakában.
 
Benn a házban képre nézek,
Dani bácsi, Ani néne.
Középen a nagy asztalnál,
Pucol krumplit, vöröshagymát.
 
Kemény a kezének ökle,
Bicska forog kőrbe-kőrbe.
Oldani nem kell a napot,
Rádióból szólnak dalok.

(Húsvét-i szigeteken)

Húsvéti szigetek  szobor óriásai
Múltból nézve,jövőbe mit olvastok ki?
Álltok még a parton, mint valakit várva
Távolba űzöttek vigasztalására

Vártok a távozóra, talán visszatér még
Sorsát a jövőbe, nagyon megidézték
Vártok, mint mi várjuk a távozókat haza
Elengedtük őket,várjuk szívük visszahozza