Hajnalokon gyűltek,
dideregtek, fáztak,
de lapultak a fűben,
és prédára vártak.

Kezükben a dárda,
testükön a bőrök,
így éltek, vadásztak,
régen még az ősök.

Fiatal mamutnak,
recsegett a csontja,
ott fekszik felbukva,
ez volt az ő sorsa.

Elrohant a csorda,
távolabb legelész,
csak egy folt a nyoma,
a hús már útra kész.

Érzik a szájukba,
ízletes a combja,
várják a gyomrukba,
gyermek és az anyja.

Így maradtak élve,
az erősek régen,
hullt állatok vére,
dombokon, sztyeppéken.

Bőrökre felfűztek,
csontokból nyakláncot,
szőrméből tűzködtek,
családnak kabátot.

Jártak érte tűznél,
győzedelmi táncot,
falra rajzolt művész,
harcot, fegyvert, álmot.

Hálát adtak néki,
hogy életét adta,
ölni és túlélni,
téli hideg hajtja.

Nem volt más, csak horda,
de már sokat tanult,
meg volt írva sorsa,
emberré alakult.