Földanya hallom a szíved,
égre hajlik a dal

Fáj, amit el kell mondani!
Fáj ez a bekötött szájú világ
Csak az ember szeme villog
Elzárták a föld mosolyát!

Jéghideg lett az ember szíve
A szegénynek nincs semmije
Az érdek két lábon jár
Nem törődik ezzel már a világ

Vibrál a távol nyár melegétől,
tarkállik a határ virág mezejétől,
pipacsmező oly vörösen izzik,
ég kékje pamacsokkal hozzáillik.

Hemperegnék rétnek illatozásában,
mint halacskák tó valóságában,
gyermek vagyok újra, játszadozó gyermek,
de már akkor utat találtam költészetnek.

Gyásznapok sokasodnak
Fájdalmak soha el nem múlnak
Emlékeid TRIANON nem fakulnak!

Csattan az ostor, levegőt hasítja
Fáj Trianon,utca visszhangozza
Hangos az utca, honnan jön ez a hang
Kiért szól megint búsan a harang

Hol voltál, mikor vágyak tépték lelkemet,
belsőtűz égette, nyughatatlan szívemet,
keresve kutatva jártam a világot,
napfényt nem láttam, csak gyertyavilágot.

Hátrahagytam fűrészt, fúrót, gyalut,
nyugdíjaztam az öreg gyalupadot,
ó Istenem mily káosz vett körbe,
több bánat mint örömkönny a szemgödörbe.

Tüzesen süt le a nyári nap sugára,
a Fő utca sarkán egy háznak udvarára.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
mert a terasz asztala, úgyis üres vagyon.
 
A legény bent cseverész, kocsma hűvösében,
fél liter rizlingfröccs lötyög a kezében.
Szájában cigi lóg, oly vígan pöfékel,
és a csapos lánynak udvarol bő hévvel.
 

Nem maradt más csak a beton,
bombával döntötték romba,
kihalt tájon már nincs élet,
csak a falak fura tornya.

Rejtőzködőket keresnek,
akik féltve az életük,
tán föld alá bújtak tudván,
helikopter köröz felettük.

Mit gondolt, ki parancsot adott,
katonásdit akart játszani,
a világot lerombolni,
és mindent elpusztítani?

Kocsma szinten és felsőbb körökben

Egyik nap csak telik a másik után,
a kerekek futnak az ismert utakon,
kövérre hízik monoton-pirulán
a lelkeket fojtó, néma unalom.
 
Napszemüveg mögé csendben elbújva,
 - már a kávé is kihűlt, komolytalan
a próbálkozás -, az ébredés súlya
még tétova lábakon összezuhan.
 
A következő kanyar mögé érve

/Nemzeti összefogás napja/

 Turul madár, ha hazatérne
Bizony nagyon meglepődne
Megint szétzilált fészekre lelne
Trianon átka azt széttépte

Széttépte. szétzilálta
Nem is lel igaz otthonára
Hol szabadon szárnyalhatott
Hegyek , völgyek otthont adott

(Erőss Zsolt, Kiss Péterre emlékezve)

Üzenem a hegyeknek
A legfélelmetesebb ,nagy hegyeknek
Adja vissza az elrabolt életeket
Adja vissza a hitet benne

Nem hagy szülőt, gyermeket árván
Ne vegye életét, aki meghódítani merte
Adjátok issza a bátor, megszállott lelkeket
Ne tegyétek árvának ártatlan gyermekeket

Amit mond múló idő, ne kérd tőle számon,
elvesznek a fájó percek, túllépsz a rácson,
vállaltad verseket írsz, lelkedet kitárod,
elrejtett emlékeid, sorra mind kiásod.

Mozdonyfüstös éjszaka, csillagtalan egén,
sok álmod már elúszott Drávának a vizén,
tölgyerdőknek avarján süpped bele lábad,
szép után így fokozódik benned a vágyad.

Álomra várva

Hosszúra nyúlt éjszakámon
messze szökött tőlem álmom.
Míg a jöttét visszavárom,
szárnyal gondolatvilágom.

Hozzád vezet, ó, jó Uram,
elpanaszolom a búmat,
meghallgatod, s ez a tudat
lecsillapít és megnyugtat.

Kiürültek a teraszok,
becsukódtak az ablakok,
város felett sötét felhők,
előkerültek az ernyők.

Eltűnő nappali fények,
kopogó sietős léptek,
víz erezte már ablakom,
az esőt csendben hallgatom.

Hirtelen közel villanás,
mint egy reggeli pirkadás,
az ablakban üveg rezdül,
bátorságom egyből törpül.