Nem vagyok önző, Anya általam lettél,
mint elsőszülött gyermeket öleltél,
kínokat a boldogság túlszárnyalta,
néked akkor én voltam a rivalda.

De én voltam az, mikor összeomoltál,
szemedben homály, bennem félelem dominál,
most minden harmatcsepp a könnyed,
temető, sírkert a te csönded.

Ráró ló kikötve
zab az eledele
ilyen nagy esőben
szárnyra kél a rege.

A jókedvű betyár
mulat a kocsmában
szól a dal mert már
teli tarisznyája.

Feje fölött forog
fanyelú fokosa
öklére nem gondol
most a táncát ropja.

Fehér ing és szoknya
fergeteges, forog
és lobban a gyertya
sarkantyúja kopog.

egy kicsi fakopáncs útnak indult
éhes volt, hát ezért élelmet keresett
lehet, talán egy kicsit csak izgult
ez volt első útja, hogy felcseperedett

kopácsolt itt-ott, ahol csak érte
csak azt nem tudta, hol keresse a nyüvet
s mint kezdő, már azzal is beérte
hogy csak kopogtatott, de lám, a fa süket

Fergetegként törnek néha rám,
elfojtott de feszítő valós vágyak,
mint egy rablánc, mely oly rövid,
hogy gátat szab, a látó határnak.

Búcsúzás

Alkonyi pír színe átfut a fákon,
homály telepedik kis szobádon,
légáram suhan be az ablakodon,
majd táncot lejt a gyertyalángon,
pár falat sajt - üveg bor az asztalon,
várod jöttöm ezen az alkonyon.

Selyemköntösöd susog lépteid neszében,
árnyad lebben a falon játékos képekben.

Nyájas nyelve éle

Látom, ostobák -
mekkora a dühötök,
szavaimat tépitek -
hátamba döftök.

De szilárdan állok
sziklának tetején,
ahol épp taposok
álnok kígyó fején.

Alattam sakál bömböl,
fájnak neki szavaim,
pofon helyett odavágom
ostorozó mondataim.

Miért van, hogy mindig álmodom,
valóságtól sokszor elrugaszkodom.
Szeretnék valós élet talaján maradni,
nehéz munkával vágyamat feledni.
De mindkettő itt tombol bennem,
fizikálisan vágyik a szívem, lelkem.
Elmondom mindennap az imám,
kedves, hidd el, ezt veled imádkoznám.
Kérjük együtt, imába foglalva az Urat,

Az én hazám Magyarország!
Nem eladó,nem licitálható!
S nem is kell rá foglaló !
Az én hazám csoda ország
Ha mások földjét is elorrozzák
Elhagyja Őt egy nemzedék!
De aki marad ,hű hozzá
Dolgozik,megszépíti a tájat
Nem kell ide más népesség!
Megvédjük a Mi hazánkat!

Gondolatok a Gyermeknap kapcsán

Mikor a kismadár kibújt a tojásból,
gyenge, tehetetlen, kit anyja istápol.
Pihe-puha fészek oltalmat ad néki,
minden külső bajtól biztonsággal védi.

Madármama, papa együtt nevelgeti,
ennivalót folyvást felváltva hord neki.
Anyja szárnya alatt vígan cseperedik,
nem számít, ha szél fúj, vagy ha eső esik.

Hangos szóval kiálltok a magasba
Az Apátság fala néma marad!
Nincs már visszhang, ami kiált
Nincs felelet, néma a szád

Messze látok a Balaton víztükre felett
Kérdésre nincs, nem jön felelet!
Imára kulcsolom kezemet
Az oltár előtt letérdelek

Megszólal a csengő itt a vég felé
Istenem tudom, Te jössz felém
Az ajtónál állsz, fényözön tenger
Ide az ember belépni nem mer

Tudom megígérted, vársz reám
Sosem feledtem el életem során
Mindig hozzád szállt imám
Nehéz időkben is hozzád fohászkodám

csak egy kapu választott el
mégis nagyon távol voltál
virtuális öleléssel
gondolatban átkaroltál

hiányzik már nekem nagyon
hogy végre megöleljelek
de nem lehet, és csak hagyom
hogy távolról integessek

hol vannak a régi képek
a sok vidám, boldog emlék
úgy hiányoztok, gyerekek
nincs bennem más, csak üresség

Mennyi szeretet van
egy csésze teában?
Egy tenyérnyi földben?
Egy madár dalában?

Mennyi szeretet van
egy hűs hópehelyben?
Egy kimondott szóban?
Egy meg nem írt versben?

Mennyi szeretet van
a fű illatában?
Egy hulló könnycseppben?
Egy szívdobbanásban?

Vajon milyen lesz a holnap,
ha a holnap nem jön el,
tán boldog mosoly az ébredés,
vagy tele leszünk őrülettel.

Úgyis jöhet a holnap, nélkülünk,
esetleg egy felhőn csücsülünk,
nem sírok, könnyem is selejt,
egyszer majd mindenki elfelejt.