Elbújva poros padláson,
pókok nézik dolgait,
kever, rajzol mormogja,
érthetetlen szavait.

Hisz a varázs tudományban,
csakis neki sikerül,
mit kerestek más varázslók,
ő fejti meg egyedül.

Próbált aranyat csinálni,
járta a sok esőtáncot,
varázsitalt is kotyvasztott,
üveggömbbe csak ő látott.

Elolvasott minden könyvet,
amihez hozzájutott,
nem segített ez sem rajta,
varázsolni nem tudott.

Sokan gondolták bolondnak,
ha előbújt nevették,
gúnyolódtak, kikacagták,
összesúgtak, feledték.

Poros padlás ma is őrzi,
üvegcséit, könyveit,
mások elől jól elrejtett,
lepotyogott könnyeit.

Varázsgömbje néhanapján,
pillanatra felragyog,
azt jelzi a sötétségben,
nem haltam meg itt vagyok.

Egyszer talán jön valaki,
belenéz és meglátja,
akkor majd a vén varázsló,
tudja nem élt hiába.