Kedves, öreg Télapó!
Van zsákodban minden jó?
Talán annyi Télapó,
Üres puttony nem való.
Sírnak is a gyerekek,
Ha Télapó is kesereg.
Ügyes, kedves Mikulás,
Zsákja bizony tele már.

Itt leltem már honomra a tavak mentén,
és most elérkezett a telünknek ideje,
nyugalmamat másutt hasztalan keresném,
reményemmel együtt itt lesz eltemetve.

Mintha szólt volna hozzám valaki,
vagy ez a legújabb tévedésem,
talán, egy hangot fogok hallani,
és megtorpantam, az égre néztem.

Szivárványt sóhajtottam az égre még,
végre sem gondoltam, bár beteg voltam,
mert törött kezemben volt a messzeség,
édesanyám adta vigasztalóan.

Fuldoklik, ki ma
ír, mintha víztükörre
róná sorait.

A múlt nekem hűtlen szeretőm volt mindig,
és a jövő kacéran cédaként hiteget,
de a jelenem forrón mellemben izzik,
bárhonnan törnek rám a sötét fellegek.

Jöjjetek sötét, decemberi éjszakák
A néptelen tereken és utcákon,
egy-egy ablakban imbolygó fény, félénk láng
pislogja közeleg már a karácsony.

Az év minden napján, ott mélyen bent rejtve
egy apró kis zugban, árván elfelejtve.
Hordozod magadban, és nem is tudsz róla,
csak mikor előjön, nézed csodálkozva.

...sok szeretettel...

Csak egy álarc, amit rajtam láttok,
ne tévesszen most meg ez titeket,
ugyan mélyek arcomon a ráncok,
táskás szememre kell a szemüveg.
De eljárok még bármilyen táncot,

Ha nem úgy gondolkodtok, ahogy én,

Eljött a tél, vele sok fagyos éjszaka,
tízezrek laknak az ég alatt, nem házban,
dermeszt a hajléktalanok rekedt szava,
nyomorukkal leszek én most is hazátlan.

Athénban a demokrácia haldokolt,
Szókratész lesétált lassan a piacra,
megnézte, mit árul a pár árus és bolt,
bár tudta, az élete utolsó napja. 

Ahogy egymással bánunk, olyan a hazánk,
és most valahol elrontottuk a sorsunk,
véres jeleket véstek a csillagok ránk,
lelkünkben irdatlan púpokat hordunk.

Szerettem volna elmondani neked,
Milyen csodálatos az élet.
Szeretni lehet, bár, ezt elronthatja,
Egy téves, oda nem illő vallomás.

Ajánlom Kati lányomnak névnapja alkalmából

Télfélő őszikék

Csorognak az ablakon, kopott falakon
az esőcseppek, könnyezik november,
tépi őket a szél , fakasztja fájdalom,
                    de a szomorúság is elmúlik egyszer.

Ez a novemberi reggel mire való,
bár a kávé csábít, mint a csók, de fanyar,
fagyos az eső odakinn, de még nem hó,
kitaposott úton nincs buktató, kanyar.