Dalolnak az erdők,
búzakalász táncol,
hintáznak a felhők,
ott semmi sincs távol.

Te verőfényes októberi Budapest
Ereidben lüktet az ország
Láncait ledobva vonul a diákság
Éljen a SZABADSÁG !

Ki látta Őt az októberi ég alatt?
Ki látta az elesett hősöket ölén,
ki látta a gyermek arcokat,
a harcosok vérét az utca kövén?

Egyszer elhalkulnak bennem a dalok,
némán ragyognak majd a csillagok,
a faágakon gubbaszt az esti szél...
 

Ti soha, soha az életben ne ünnepeljetek!
Ti a fegyverek mögött, 56-ban ünnepeltetek,
és azóta is vérbosszút lihegve ünnepeltek
nemzetünk levert, szent forradalma felett.

1956.október 23. emlékére

Őszi fák közt ballagok
Elkísérnek ők,kicsik s nagyok
Ágaikat nyújtják az ég felé
Sóhajuk a lehullott leveleké

A fehér csendek megtalálnak,
az égbolton száncsengő,
az angyalok is játszanának,
virgonckodik a szellő...

Még szendereg bennem kicsit az élet
a zavaros csend mindig újra ébreszt
mintha már látnám a közelgő véget
hol csak sötét lesz se csillag se kereszt

Helye van az égnek,
helye van a fáknak,
eleitől fogva
minden imádságnak.

Tudom lehetetlen,  engedd hogy álmodjam,
csillag ösvényeken láthassam jártomban,
Szememben csillanjon  vágy tüzétől  égve,
szférák zenéjeként zengjen fel az égbe!

A romok közé vidámnak születtem,
hercegnek, boldognak éreztem magam,
volt vaskarikám is, volt szép falovam,
a Nap mosolygott az égen, felettem.

Lelkem kell,hát  nem adom
Várj még résnyire nyithatom
De a szó,a vers tiéd
Azt  viszi lelkem eléd
Lépteim lassulnak

Muzsikáló hangok között,
táncot jár az őszi szél,
ringatózó felhők fölött,
suttogja, hogy jön a tél.

A Földet egykor laposnak vélték,
vízzel hígították Tejút ködét,
borda börtönét hit feszíti szét,
nem is volt a középkor olyan szép.

Kötéllel a nyakában
Láncot a lábára
Traktort elébe
Legyen-legyen vége!