Csengők szavát hallom, de csak a szívemben,
Amúgy csönd van, hideg, végtelen téli csönd.
Csillagszórók meleg fénye ül szememben:
Percnyi boldogság… ’melyről – kérdem én – ki dönt?

Követném én is azt a fénylő csillagot,
Hogy vezessen oda, ahol még csoda vár.
Talán már messze ment, talán már itt hagyott,
S nem látom fényeit, nem látom soha már...

Egy jászol előtt áll, mosolygón, képzetem,
S egy gyermek szemében látok egy új csodát.
Talán csak álom ez, talán a végzetem...
Szívem még kétkedő, szinte fáj, úgy fog át.

Betlehem csillagát vélem felragyogni,
Amelyet követve indulnak emberek.
Talán e jászolhoz fogja őket hozni,
Hol milliók szíve végre majd egy lehet.

Talán e jászol mellett végre béke lesz,
S talán e szív fénye képez új csillagot,
S eljő’ egy új világ – szentséges képzelet –,
Mit a szeretet fénye sző át, úgy ragyog.

Csengők szavát vágyom hallani e földön,
S vágyom, hogy e csengőszó mindenkit elér.
S vágyom, a szívekben halálig, s örökkön
Áldás lesz Megváltónk, mennyei szent nevén.

Rácz Endre ©
2016 12. 23. Szerep