Furcsa

Elképzelni a
végtelent, olyan mint a
halhatatlanság.
Barcs 2019. január 14.

Szerelmed

Szerelmed tüze,
olykor pokollá teszi
az életemet.
Barcs 2018. december 24.

Különbség

Határidőre
nem lehet szeretni, csak
határtalanul.
Barcs 2019. január 5.

Vándor

Engem szüleim úgy tanítottak
Válaszoljak, ha valamivel vádolnak
Ma van „Magyar Kultúra Napja”
Ezen a napon válaszom megadva:

Láttam a kórusok szívből énekeltek
A magyar táncot hetykén járták a legények
Pörgött a sok szoknya, díszes a színe
Mindenki tapsolta, akinek van szíve
Én boldog voltam velük

Bánatrácok és mélyülő barázdák
Homlokodon, szemed búját nem tudom
Megszokni, néha vigasztal az álom,
Várom az enyhet, az emberi csodát,

Két szemednek rabja lettem,
kék szemedben, jaj, elvesztem,
szemed tüzében elégtem,
szemedbe, hogy belenéztem. 

Olyannak láss...

Hát én már csak ilyen vagyok,
engem nem díszítenek napok,
Kölcsey befejezte a verset,
melynek adta a Himnusz címet.

Nem itt nem vetélkedés folyik,
sosem lesznek már több Kölcseyk,
legszebb ének mi lelkem kincse,
mely minden magyarnak éneke.

Kétségek szonettje

Attól féltem, tehetségtelen vagyok,
Mert  kétség kísért, béna kishitűség,
Éjben bolyongtam, csak a csillagos ég
Biztatott, oldották búmat friss
Habok.

Magam oktattam, ástam az alapot,
Nagyok mutatták, hol a kezdet, a vég,
A harmóniát, hogy  gyógyít a szépség,
Mit szegény fajunk az Istentől
Kapott.

Jöjj Mátyás, Te igazságos!
Törd meg újra a jeget!
Szenvedett e föld népe eleget
Őrizd meg, védd meg nemzeted

Átölelsz... két karod körém fonod,
érzem közelséged, bőröd, arcod,
jó ez az érzés, az ölelésed,
szemed csillogása, közelséged.

Valahai iskolatársak kortársaim,
kikkel együtt töltöttem iskoláséveim,
harmincheten mind közös osztályba jártunk,
mióta megvolt a ballagás egyre fogyunk.

Szűkül a kör fa árnyékába szorulunk,
egymással futtában is ritkán találkozunk,
Lajos most te üzentél angyalokkal nekünk,
régen kőműves voltam télen pihentünk.

Dél van, delet harangoznak,
De más ez a harangszó
Lelke van a dalnak, harangnak
Más, mint eddig szólt
Most a” Himnuszt” zengi
Fel az égig, Istent is örül neki .

Furcsa dolog az emlékezés,
Mondtad, óvónő és édesanya
Leszel, de másnak ez kevés,
Kiesett kezedből a játék baba
 

sötét fellegek gyűlnek az égen,
lassú eső áztatja a tájat,
megtisztul a föld, a fa, a lélek,
körbevesz a friss illat, szétárad

Mikor a sínek sehová nem vezetnek,
és elcsitul a gének halálos harca,
boldogok azok, akik már nem érik meg,
világunk hogy ítélte magát kudarcra.
Nem lesznek majd zászlók és fennkölt himnuszok,
a művészet, a múltunk a semmibe vész,
minden a szent-anyagcsere körül forog,
mítoszaink elsöpri a globális ész.

Fekete fellegek, hogy gyűltek,
majd fejünk felett tornyosultak,
ijesztő habdunnának tűntek,
ahogy a magasban vonultak.

Vendégeim lesznek –
véremből valók.
Majd sok csokit esznek,
mert csoki falók!
A hátamra ülnek,
s biztatnak: gyí
papa, s ez a fülnek
zene – valódi
csoda. Én vágtatók
velük mesében,
felhők közt láthattok,
Hold közelében,

Ég a tüze a felkelő nap korongjának
Csak egy nap múlik el, hozzád elér
Eljön az est lehunyja szemét
Búcsúzik, mint, ha szólna
Ég áldjon, Isten veled
Soha nem ébredek, nem lesz új kikelet