Valamikor hatalmas voltam, erős,
mozdíthatatlan, akár egy kő erőd,
parton, napfényben békésen hevertem,
viharon és jégesőn csak nevettem.

Az idő mindenkihez oly kegyetlen,
vastag kőruhám szép lassan levettem,
aztán eltelt sok, tán ezer esztendő,
elkoptam, elfogytam, én a rettentő.

Sírj csak sírj, ha erre rendeltetett az élet,
ugye nem figyelemfelhívás, ez őszinteséged,
de ha örömtől ered, s nem bánattól a könnyed,
akkor lelkedre követ nem a bánat görget.

csendben álltam a tengerparton
fények játszottak körülöttem
hagytam, hogy a szívem dobbanjon
hevesebben, végül dühödten

fényt láttam a messzi távolból
gondoltam, talán egy hajó az
fény az irányító toronyból...
nem, és rájöttem, te szólítasz

Zöld ágak tánca kék háttér előtt.
Mozdulat borzolja az álló időt.
Csend van. Szerelmes, puha csend.
Valami változott, érkezett idebent.

Kint a külvilág átható zaja.
Fejemben gondolatok szüntelen szava.
Legbelül mégis, mindenen túl
és mindennél közelebb... Csend lett az úr.

Azt hittem te leszel,
ki a rég várt álmot
tündéri lényeddel
valósággá váltod.

Csalódtam - sajnálom.
Összetört az álmom.
Törött szilánkjai
szúrják szívem, fájón.

Jöttél így az álmaimba,
omló hajad hullt válladra,
kivillanó szép combjaid,
csókra váró telt ajkaid.

Ámulattal csodáltalak,
karjaimmal átfontalak,
legyél nekem örök múzsám,
az élet nehéz országútján.

Egy csillagos éjszakán, útra kel egy árny,
maga sem tudja talán, hol és merre jár.
Zokognak a földön, siratják a szélben,
ezer gyertyát gyújtanak érte az égben.

Lámpással kezében, az utat kereste,
de hiába, csak végtelen volt előtte.
Nem látja senki, mérhetetlen bánatát,
nem hallja senki bús, szomorú jajszavát.

Serpenyőjébe rakom dolgaimat,
a jókat, szépeket és a rosszakat,
sok éve már, hogy gyűlnek a kupacok,
de csak ide és oda rakosgatok.

Hogy döntsem el néha, mi hova kerül,
ha a szándék kicsit félresikerül?
Vajon melyik lesz később a nehezebb?
Melyik húzza jobban le a mérleget?

Eldönti a jövő, a múló idő,
végül hova is billen a serpenyő.

Néha kettőt is sikerre viszek,
minek, ha észre sem veszitek,
ez olyan mint sirályok tánca,
melyben lesz halaknak románca.

Sirály lecsap, nincs menekvés,
lesz így finom reggelizés,
mikor éhes, akkor vadász,
jóllakottan hogy kacarász.

Nem vagyok kártyás, nem is voltam,
így hamisan játszani nem szoktam,
vigyáztam poharam túl ne csorduljon,
hogy körötte tócsa ne álljon.

Ám a mérték tartás néha nehéz,
amit harácsolás, mohóság tetéz,
így maradok, a napi korsó sörnél,
teendők melletti, egy versnél.