Esik az eső, az áztató eső,
fejem fölött az esernyő,
lábam alatt csúszik a kockakő,
szembe jön velem a nagy Ő.

Bizony, nincs egymaga,
keze egy csodás hölgy derekát karolja.
Szívem a helyéről majd kiugrik,
ő biz rám se tekint.

A kis csalfa ily hamar elfeledte,
hogy az én derekam fogta még pár hete.
Na, de ezen nem búslakodom,
esernyőmet összecsukom.

Elállt már a nagy eső,
most bújt a csodás nap elő.
Hamar megcsalt, nem volt hű,
tudom már, hogy nem ő a nagy Ő.