Szemem előtt egy csillag zuhant mélybe,
átadva önmagát csendesen...
Miért pont ő? Miért pont most? – nem kérdte,
csak elindult honvágytól részegen.

Leszakadt végre a kijelölt szögről
hol idáig függött a bársonyon,
szárnyaszegett szentjánosbogárként,
megbéklyózva a korlátokon.

sárga fejecskéjét büszkén
a nap felé fordította
s a tűző napsugarakat
szomjasan magába szívta

éltető magvacskái még
egy végső napfürdőt vettek
mielőtt a büszke, kék hold
mellett nyugovóra tértek

2021. november 2.

Járom a temetőt...

Gyertyák a temetőben
pár napig világítanak,
sírokat koszorúk,
virágok borítanak.
Mindegy milyen rég volt, mióta nem vagy velünk,
rád emlékezünk,
érted fáj szívünk.
Nem pótolja semmi,
hogy már messze mentél,
és a csillagok között,
újabb angyal lettél.
Felhőtlen éjszakán,
ha felnézünk az égre,

Amikor  …

a falak jajkiáltást vernek vissza
és szívemet abroncs szorítja,
Édesanyám könnye patakomba hullik,
vádol-vádol fájdalmaiért,
gyógyszerek, kötszerek
nem hatnak,
hangom dallama mit sem ér,
vígaszom földre hull,
Kezét imára kulcsolom, mert hiszem,
ha lelke gyógyul, eljut a sebekig …

Nem lesznek több fényes éjszakák,
egyszer véget ér minden bosszúság,
nappalok is fénytelenek lesznek,
számodra megfagynak az órák, percek.

Temetőkben suhanó árnyak, fények,
bagoly huhogás, foszlott remények,
eltemetett vágyak, letűnt erények,
lopott virágok, ledőlt keresztek.

Isten tartotta tenyerét,
de néha ökölbe szorította kezét,
adott feladatot bőven,
a régmúltban és jelen időben.

Amit tudtam elvégeztem,
bár jó párszor eltévedtem,
kesze-kusza úton járva,
néha futva, néha mászva.

Botladoztam göröngyökben,
körbe jártam útvesztőkben,
apró célért kitartottam,
a nagyról meg lemondhattam.

elmúlt egy év, de változatlan
védelmező mosolyod látom

Halottak napján

Ősz szitál ködöt
sírkertek fölött,
levélkönny ered,
sírokra pereg.

Megdermedt avart
csípős szél kavar,
zörögve repít,
szőnyeggé terít.

Monoton léptek
tapossák széjjel,
sárba fúl léte,
egyetlen éjjel.

Megpihent lelkek
fényútra kelnek,
keresve létük,
porrá vált énjük.

Annyi pénz nincs a Földön, hogy életet vegyek,
de ami van, azt betegséggel ne keresztezzenek,
sírni-ríni, sosem volt időm sem kedvem,
ám bizony sokszor, eseményeken elcsüggedtem.

Gerberák öblös vázában, 
sokáig szépek szobában,
délről jöttek erős génjük,
életerő a szépségük.

Ugyanilyen édesanyám,
tőlem kapta anyák napján.
Én meg tőle szeretetet,
amit soha el nem vesztek.

Mindig a szívemben hordom,
apránként többfelé osztom.
idővel azt vettem észre,
mindig új nő a helyére.

eljött már az ősz
szomorú a természet
szélapó is bősz
s míg a kertedet nézed
szökött álmod átéled

021. október 26.

Kép: https://www.balatonkenese.hu/oszi-gondolatok/

Szeretnék minden lenni,
tőled sosem búcsúzni,

Fáradtan roggyan le a székre
térdei recsegnek ropognak,

Kergettem régen az álmokat,
párat talán utol is értem,
szaggattam a rozsdás láncokat,
kerestem az igazi létem.

Tévedtem utamon letértem,
majd kerülővel értem vissza,
csak úgy mint a gyermek mesékben,
ez is meg van valahol írva.