Az univerzum titkos szegletében
meglett az isteni, szent akarat.
Embert szült a világteremtő
pár milliárdnyi zajos év alatt.
És, hogy ne legyen mindjárt hontalan,
bolygót kapott, olyan szépségeset.
Fejlődhetett itt bizony gondtalan,
e lízing néki igencsak jólesett.
|
Szeretem a lényed,
a benned levő mindenséget,
mikor kedvesen szólsz,
vagy néha beszólsz,
mikor látom a mosolyod,
vagy lelked némán zokog,
hagyod, hogy vigasztaljalak,
s érzem a benned lévő falat,
mikor megfogod a kezem,
s bármit megengedsz nekem,
mikor hozzád sem érhetek,
és én egyszerűen nem értelek,
|
A híd karcsú, nyúlánk, ezüstös teste
Belenyújtózik a hamuszínű estbe.
Ködlabdák simulnak a fémcsillogásba,
Átgurulnak mind a holnaputánba.
Vízfodor öleli a híd alatti mélyet,
Lámpafény aranyozza be a szürkeséget.
A partnak támaszkodva küzd az idővel,
Felfelé nyúlva játszadozik az éggel.
|
Most ringó mosolyú tűznyelvek ölelnek,
az életvillanás felhők fölé emel.
Hol virágillatú angyalok szeretnek,
az Isten most velem van, egészen közel.
Lenni e csodában magamban lázadó,
örök ifjúi lángoló hevülettel.
Ember vagyok, folyton magán gondolkodó,
csodában megbúvó óriás szemekkel.
|
Halált üvölt a csalfa élet,
tátongó szájába belenézek.
Fogatlan napok csacsognak,
csúf vagyok élő halottnak.
Cafatokra tépett a zord idő,
de nyitva van még a temető.
Benne táncra kel a pillanat,
szeretője lettem magamnak.
|
Uram! Tudom, keveset beszélgettünk mostanában,
tudod, én csak úgy tengek-lengek ebben a világban.
Még mindig keresem a hitet, amit nekem adtál,
de megtorpanok minden hitetlen pillanatnál.
|
Egy kis hevesi faluban laktam akkor. Itt béreltem egy kis házat, itt tudtam nyugodtan írni, alkotni. Csendes volt, nyugodt, el tudtam vonulni a világ zajától.
|
A gázolás 11 óra harminckor történt, még jóval ebéd előtt, a küküllői vasúti átjáróban. Egy Intercity vonat levágta egy középkorú férfi mindkét lábát. A mentők hamar kiértek és ellátták a vérző férfit, elkötötték a sebeit és hordágyra tették. A balesetet szenvedett férfi többször eszméletét vesztette, de úgy általában jól volt.
|
Özvegy Gerberáné Széplaki Aranka gondolt egyet, fogta a szatyrát, amit még a volt férjétől kapott egy vásárban, és elindult a piacra. Megvárta szépen a buszt, jött is hamar, és felszállt az első ajtón, ahogy illik. Nem mutatta az igazolványát, hiszen ismerte a sofőrt, és hát látnivaló volt, hogy már jóval nyolcvan fölött jár.
|
Kicsit korábban keltem a kelleténél. Hűvös hajnal volt. Csináltam kávét, hátha kizökkent a félbehagyott álmaimból. Forró kávésbögrémet szorongattam épp, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Csengő nincs, mert általában nem várok senkit. Felesleges. Nyitom az ajtót, miközben átjárta a forró bögre éltető melege az egész testem. Jólesett így korán reggel.
|
Hüvös márciusi este volt. A szél, amely magában hordozta még az esőcseppeket, így az eső után kellemetlenűl próbált bebújni a kabátom fölhúzott gallérja mögé. A lecsapódott pára szinte marta a börömet. Siettem haza, amúgy sem éreztem magam jól. Láz motoszkált bennem, és lábaim sem akartak engedelmeskedni. Testem erőtlen volt és kiszolgáltatott.
|
Verőfényes, gyönyörű májusi nap volt. Egész lassan sétálva ballagtam át a téren. Volt még több mint 15 percem a megbeszélt időpontig. Az épület a tér túloldalán volt, tehát nem kellett nagyon sietnem. Közben néztem a siető vagy unottan sétáló embereket. Olyan békés. szerethető volt minden.
|
Gyurinak hívták, alig múlt 18 éves. Egy lepukkant kis házban élt a város szélén a beteg édesanyjával. Szellemileg kicsit elmaradott volt, állítólag kiskorában fejére ejtették. De normális, szerény életet élt. Egy építkezésen dolgozott a városban, olyan tedd ide-tedd oda munkára használták. Az ő kis pénzéből, meg a beteg édesanyja nyugdíjából éltek.
|
Pislákoló fénnyel
álmodik az este
szerelmetes Holdját
már rég elvesztette
Csillagtalan éjen
Holdját visszavárja
elmerűlne csendben
annak mosolyába
Csillagoknak táncát
vágyja minden este
hisz egész életében
a szerelmet kereste
Kiürült a világ
nincsen benne élet
könnyet ejt az este
vágyja már a szépet
|
Árulóktól bűzlik a megcsúfolt világ,
kik széptevéssel ördögport hintenek,
s míg nem tudod, ki a valóban barát,
ők ígérnek minden csábítót neked.
Hamis ördögi Júdás rút mosolyba
leplezik sötét, hitetlen álarcukat,
s te leszel nekik az élet hű bolondja,
de a hamis szó egyre csak fojtogat.
|
Olyan vagy nekem, mint bor a pohárban,
Hol benne ringnak az édes szőlőszemek,
Kortyollak, és itt vagy benne a számban,
Mert nekem adtak a mámorcsók Istenek.
Siklok veled nyarak érlelő fénytengerében,
Fürdünk együtt, mert ízlelni annyira jó,
Korsómban legyél, s minden érzékeimben,
Mert az élet kint hazug, de ez bent mámorító.
|
Azt mondtad egyszer, a mindened vagyok
Szerelmes éjeken majd szerelmet kapok
Virágot aggattál mennyegző ruhámra
Arra kértél, rád figyeljek, soha senki másra
De szép is volt az a boldogságos éden
Míg egy búsuló nap elfutottál tőlem
Rád figyeltem, mindenem odaadtam
De azt a virágot, azt bíz' megtartottam
|
Hallottad már a jegenye énekét,
amint a felhőkkel járta ősi táncát?
Telekarcolva kottákkal az ég,
s dalolta élte sudár románcát.
Magasba tört lelke az égig ért,
lombja az angyalokkal énekelt.
Karcsú teste az anyaföldig ért,
árnyékában fáradt vándor figyelt.
|
Úgy szeress, hogy szégyenpírjába bújjon az éj,
mikor hevesen ölellek, s titkon benned égek el,
és suttogásaim takarják rejtett asszony bájaid.
Holt csókok egykor özönének édes ritmusára
ringok a semmiben, és viszlek magammal,
majd simulunk az oltárra feszült selyembrokát
hűvös ráncainak lágyan lehulló Isten lehelletébe,
|
Honnan jöttél te szépreményű,
múzsalelkű nő,
kiért szívembe mártottam
megrészegült pennám,
hogy megírjam a világnak
vérrel és szerelemmel,
hogy szeret az Isten,
mert vagy nekem,
és imára kulcsolt kezekkel
lépkedek súlytalan.
Majd puha felhőpárnákkal
vetem meg ágyunk,
bár tudom, csak nézlek,
|