Lassan halad csigabiga,
szegénykének nincsen lába.
A házát is hátán viszi,
megnézheti, ki nem hiszi.
Szegény csiga, alig csoszog,
meg-megáll és bizony szuszog.
Ha elfárad, házába húzódik,
az ajtaja becsukódik.
Énekelhetsz szépen neki,
ha kedve lesz, akkor bújik ki.
Szarvacskáját kidugja, megnézi,

Béka brekeg egy nagy kő alatt,
Cirmi cica lesi, de jó falat.
De a béka csak nem mozdul,
Cirmi cica meg rámordul.
Gyere ki te lusta béka,
Te lennél ma a vacsora.
Cirmi cica hoppon maradt,
a béka élete így megmaradt.

2023. április 4.

Elfogytak a szavak,
Nincs más, csak némaság,
Megállt az élete,
Nem lélegzik tovább.

Kicsit előre ment, 
A rögös útra lépve,
Csendben megpihenve
Nyugszik szíve, lelke.

Megrázó élete,
Lázadása csendes,
Pipája parazsát
A szél messze vitte.

Megjött az április hideg széllel, 
talajmenti faggyal, 
pedig mi a szép tavaszt
vártuk áhítattal.
Vártuk a tavasz gyógyító melegét,
virágok illatát, szépségét.
Virágok nyíljatok most is szépen, sorban,
feledjük el, hogy április kicsit bolondos hónap.
Nagyhéten járunk már, Húsvét közeleg,
de bizony még a nagykabát is kell.

Szomorú hír jött,
elment egy jóbarát,
drága lelke fenn van
az égben már.
Oly gyorsan történt minden,
hogy szinte hihetetlen,
pedig voltak jelek,
ő érezte, tudta,
nemsokára mennie kell
egy hosszú útra.
Most, kik itt maradtunk,
fájó szívvel áldunk,
könnyünk csorog,
oly nagy a bánatunk.
Nem figyeltünk rád,

Rügyek pattannak az ágak hegyén,
virágok illatozó szirmai, mint a hópihék, szállnak,
messzire viszi őket a tavaszi szél.
Lágy tavaszi szél simogatja,
a felkelő nap sugara csókot lehel a kankalin sárga szirmaira.
Illatozó tulipánok hajladoznak karcsú testükkel a fűzfaágak hárfáin felzengő
csodálatos dallamra.
Visszavonhatatlanul itt a tavasz.

Tavaszi virágok sora,
kiskertemnek az otthona.
Jácint, ibolya és nárcisz,
a szívünkbe örömet visz.

Illatuk száll jó messzire,
mindenkinek örömére.
Aki látja, mind csodálja,
a jó Isten is megáldja.

"Én megveszem virágodat",
az kapja, ki nem válogat.
Átadom édesanyámnak,
örüljön az illatának.

2023. április 1.

Jött a tavasz, rügyfakadás,
az ifjúság fellázadt már.
"Talpra magyar, hí a haza"
Népünk a rosszat megunta.

Harcba szálltak eszméikért,
a jogokért, szabadságért.
Rabláncaik mind letörték,
fiainkat harcba vitték.

A zászlónkra felesküszünk,
szabadságukat megvédjük.
Hisszük, az Isten velünk van,
senki most már meg nem torpan.

Ha jő az éj,
s szemedben meglátom a szenvedély lángját,
majd átölel a szerelem tűzvörös köpönyege,
akkor megérzed, mi a szerelem vad, tomboló ereje.
Magával ragad, elvarázsol,
s Te átadod magad e mézédes szerelmi mámor varázsának,
s élvezettel habzsolod a percek néma lüktetését.

(Mezei István költőre emlékezve)

Szomorúan hajtom fejem
Egy igaz ember emléke előtt
Tudására, emberségére emlékezem
Mióta megismertem őt

Sok tudást, nagy szívet adott neked Isten
Mivel te jól sáfárkodtál
Jó lelket is adott hozzá
Verseidben üzenetként megosztottál

- Ülök szomorúan a szobámban
Egyedül, némák a gondolatok
Virágszirmokat hullajt a szél
Hallgatom a zörgető szelet
Vajon mit regél?

Hogy hozza felénk vad fellegeket?
Törő, zúzó, fújó, zord hatalmát
Megrázza az eget, földet
S üli rajta tékozló diadalát

"Ma arra ébredtem", hogy eljött a vég,
arra, hogy "ne bénítson tovább a tél",
ne virrasszon újra a közöny nálam,
s ne nyomja annyi fájó év a vállam.

"Ma arra ébredtem", másképp kellene
életet lehelni gyenge testembe,
lelkem is elfáradt, várom az éjjelt,
várom a csendes, örök sötétséget.

Ha ébred a hajnali napsugár,
s csókot lehel az ébredező tájra,
melengető sugara körbe öleli a világot,
megnyugszik a test, a lélek,
s új életre kelnek a szunnyadó szenvedélyek.
Óh, tavaszi napsugár simogató sugara, virágszirmok,
duzzadó rügyek áldott illata,
ti adjátok vissza elcsüggedt napjaink varázsát,

Oly nehéz most bármit is írni,
hisz a szívünk száz sebből vérzik.
Elvesztettünk egy régi barátot,
ki közel állt hozzánk,
drága lelke már a mennybe szállt.
Oly nehéz szavakat találni,
szemünkből könny pereg,
lelkünk nem is hiszi,
hogy ez megtörténhetett.
Elszólított az Úr,
s menned kellett,
búcsúzni nem volt időd,

Bár nem találkoztam vele,
kedveltem verseit,
melyekben megírta
színes gondolatait.

Szívesen olvasgattam
komoly, szép dallamait,
megnyitotta előttünk
életének ablakait.

Elsárgulhat a papírlap,
sírján a virágok,
de emléke megmarad,
megőrzik az írások.