Kócosan ébredtem
Álomban körhintán ültem
Te ott voltál velem
Alattunk pörgött a világ
Senki sem figyelt ránk
A tavaszkék égbe beleolvadtunk
Enyhe szél terelte a felhőket és álmunk
Kócos hajamba belekapott
Szorosabban ölelt karod
A többire nem emlékszem
Fölébredtem 

2024. március 17.

Egy éves lettél drága kicsi Hanna, Katarína,
te vagy a családunk boldogsága!
Szüleid féltőn nevelnek,
neked adják minden szeretetüket.
Ha ránk mosolyogsz, elolvadunk,
amit lehet, neked mindent megadunk.
Nőjj nagyra te édes, kicsi lány,
életed legyen boldog,
semmiben ne szenvedj hiányt!
Egészség, bőség, szeretet kísérje utadat,

Eljött a Május, mint minden évben,
Virágeső, virág minden évben.
Virágeső, bimbónyitás özönével,
Szabadba indul a tömeg,
Tavaszt köszöntve ünnepelnek.

Ó, Május, te csodaszép varázs,
Szívünk is kinyílik, mint a virág.
Örül neked a lélek,
Vidám dallal köszöntenek.

Éjszaka csendes ölén
szíved még félt,
elszállt oly sok szépnek hitt remény,
végtelen a csend,
a fiad az égbe ment!
Szíveden gyógyíthatatlan sebet ejtett
a kegyetlen idő,
erre nincs gyógyír, csak a múló idő!
Most még észveszejtve rovod az utcák sorát,
nem találva helyed e planétán.
Megzavarodott az ész,
lábad csak megy,

Mikor virágeső teríti be kerteket,
Mikor millió virág nyitja kelyhét,
Mikor virágtól tarkállik a rét,
Boldogság önti el szíved,
Megérzi minden szíved szeretetét.

Csendemben légy szerelmes suttogás,
Botló ráncaim közt simitó varázs.
És ha szólítom néhanap Istenem,
Látja majd, hogy te vagy a mindenem.

Délceg járásom kissé talán hamis,
Szikrázó elmém mára már szenilis,
Elhiszem magamnak imádott Istened,
Imámban te vagy az örök "hiszekegy".

József Attilának
(A legnagyobb magyar költőnek)

Pók szövi ezüst hálóját,
denevér lóg az ereszen,
kutyák ugatnak az udvaron,
én a holdat kémlelem.

Rám szól egy bagoly,
talán zavarom,
pedig a holdat
biztos nem takarom.

Néha lehull egy csillag,
nyomot hagy az égen,
pillanatra látom,
lélek ül a fényben.

Ízekre szedhetsz,
Meghámozhatsz, mint egy almát,
Összetörhetsz, mint egy diót,
Apróra darálhatsz,
Mikroszkóp alá tehetsz,
Feloldhatsz vízben, alkoholban,
Akkor sem tudod meg, ki vagyok,
Mert az eszeddel kutatod kilétem,
Szemeddel nézel engem.

Ó, én csak
mesélek, mesélek,
és mindenkinek mindent elhiszek.

  A függönyök még be voltak húzva, egy kicsi résen keresztül nézte, ahogy a zsúfolásig megtelt nézőtéren beszélgetnek, helyezkednek, mindenki keresi a legjobb rálátást a színpadra. Julie izgult, szinte az egész város itt volt. Pisszegtek neki, hogy foglalja el helyét, gyorsan leült a karosszékbe, kezébe vette a hímzőrámát, és elhúzták a függönyöket.

(Mosonmagyaróvár)

Báger-tó parton szól a zene,
Itt a május, napsugár ragyog ránk.
Hattyú úszik, boldog öröm,
Kit hattyú köszönt, s vele sétál.

Az embereknek is örömünnep
Ez a virágbontó majális,
Zeneszótól boldog a lélek,
Elcsitul a gond is,
A napsugár ragyogva a tóba tekint.

Nyílnak az akácfa virágok,
sok kis bogárka döngicsél rajtuk.
Méhecskék gyűjtik a virágport,
dolgoznak ők sokat,
virágporból mézet varázsolnak!
Illatuk bódító csoda,
fürtjei, mint a menyasszony csokra.
Illatát messzire viszi a tavaszi szél,
a kis pillangó is róla mesél.
Látványa oly gyönyörű,
ha nézzük, arcunk csupa derű.

Szeretlek, kedvesem,
érted mindent megteszek, édesem!
Szemed tüzében elvesztem,
mézédes csókod ízleltem!
Két karod lágyan átölelt engem,
nem engedsz el soha többé,
én úgy éreztem!
Szívemet a szívedre tettem,
oly boldog voltál velem.
Összebújtunk, mint két hófehér galamb,
nem számított, mit hoz a holnap.
Tudtuk,

Már a sarkon járt a tavasz,
de megtorpant hirtelen,
mert ott állt még a tél
erősen, hidegen.

Pedig úgy vártam,
hisz megmutatta magát,
pár napig fogasra került
a vastag télikabát.

Hol vannak az orgonaillatú esték,
a langyos eső áztatta föld,
bimbók és nyíló virágok,
az üde, ébredő zöld?

Ha jő az est,
hát jöjj velem,
jöjj velem egy álomvilágba,
hol elmúlik lelkünk fájdalma,
hol nem számít semmi,
csak az,
hogy boldogok tudjunk lenni!
Jöjj velem, és légy velem boldog,
szeressünk, hisz az oly jó dolog!
Veled oly boldog vagyok,
ha látom, a szemed ragyog,
féltőn ölel a két karod!
Édes csókod a számon,

Ha bántottak, csak sírj,
engedd ki könnyedet,
ne hagyd, hogy mérgezze
sokáig lelkedet.

Ne fájjon a szív,
ne gyötörjön hát,
ha igaztalanul
ér téged a vád.

Rázd le, mint télen
válladról a havat,
hiszen ezek úgyis
csak a buta szavak.