Az őszi csend csontig hatol, zokogva sír a szív,
a vonat téged, kedvesem, oly messze vitt!
A várakozás fekete varja csipkedi véresre szívem,
a hitem ad reményt, hogy lehetek a karjaidban még, kedvesem!
Remélem, nekem ad az Isten még, hisz a remény mindig él!
Szívem érted dobog, érted sír,
zokogva téged hív éjjelente, a sötét éjszaka néma csendjében!
Az őszi szél vigye hozzád szívem sóhaját, mely elmondja majd neked,
kedvesem, hogy hallgasd a szívem mit suttog neked.
Hogy érted izzik a vérem, és érted érdemes élnem,
mert a szív szava az igaz szó, mely semmivel sem összehasonlítható!
Hát hallgasd a szívem szavát, és kérdezd a szíved válaszát,
mely nem hagy vitát, élvezzük hát az élet ajándékát!
Körbeölel az őszi hideg csend, a hideg szél csontig hatol benned!
Fáj a csend, az esti magány, messze vitt a vonatvágány!
Már érik a szőlő, a naspolya, a dió, s a hecsedlinek való!
Megcsípi a dér, és úgy lesz isteni finom,
vitaminban gazdag gyümölcs, aki eszi, annak bizony mindenki örül!
Az őszi hideg szél továbbrobog és reményét hagyja nekünk,
hogy lesz még több csodás őszi hetünk, amikor kicsit együtt lehetünk!
Még élünk, remélünk, hogy boldogságunk elérjük!

2025. szeptember 26.

TM