(Felvidéki Magyar nap: május 18.)

Boldogan jártam én a Felvidéket,
Magyar szó, magyar barát fogadott.
Duna választott el minket,
Mária-Valéria híd utat nyitott.

Kiskoromban vonatról néztem a komáromi hidat,
Nagy ívei az ég felé nyúltak.
Gondoltam; ezért nem tud átmenni rajta senki,
Az ívekről a Dunába lehet esni!

Jóslatok, jövendölések
borús jövőt festenek,
pokol bugyrát ígérik 
az itt maradt lelkeknek.

Komor felhők az égen,
sivár lesz szép világunk,
sokáig nem látunk napot,
elhervad a virágunk.

Torkodat levegő fojtja,
por marja a szemedet,
nem lehet elbújni tőle,
szorítja lélegzetedet.

   A faluban tánciskolát indítottak. Teca és Panni beiratkoztak, szorgalmasan jártak, és megtanultak táncolni. Nem csak a lépéseket, hanem partnerrel is, mivel akkor társastánc volt a divat. Időnként össztáncot rendeztek, amelyre bárki kapott belépőjegyet. Lehetőség nyílt arra, hogy új partnerekkel is gyakorolják a tánclépéseket. Egyik alkalomra készülődve Panni így szólt:

Szemeimet Rád szegezem,
Nem veszíthetlek el.
Te látod futásomat,
Tekinteted óv engem.

Bármerre is járok,
Mindig visszatérek hozzád,
Mert Te vagy a menedékem,
Biztonságom az életben.

Mint gyermek, ki bontogatja szárnyait,
Elfutok, de visszahúz a szívem.
Vissza a Teremtőhöz, a nyugalmam,
A békességem forrásához.

Talán eljön egy nap,
Amikor elmondhatom,
Ez már megérte.

Talán eljön egy nap,
Amikor előre nézhetek,
A múlttal nem törődve.

A jelenben élve reménykedem,
Bátorítjuk egymást e kusza létben.
Ki tudja, tudhatja, mi lesz a vége…

A segítő kezek diadala, reménye
Ad hitet, és
Visz tovább a jövőbe…

    Vidéki háznál, ahol állatokat tartanak, mozgalmas az élet. Józsi és Joli koránkelők, mindennap Kukori hangjára ébrednek. Olyan pontos az, mint az óra. Ezután kezdődik az állatok etetése.
- Jolikám, te is kérsz egy kupicával?

   Dávid bácsi egyszerű ember volt. Ha valaki arra ment, ahol lakott, ezeket hallotta tőle: A varnyak egyék meg ezt a meleget! Gyün az esső! A szemeszőre hétszentit, már megint nem talál be a Riska!

Itt vagy mindig, örökre velem,
boldogan simogatom megfáradt kezed!
Esti szellővel szállunk együtt kedvesem,
boldog vagyok,
hogy itt vagy énvelem!
Szeretlek, tudod jól,
a madarak tavaszi szerelmes dala neked is szól!
Nem kell hozzá sok szó,
szemedbe nézve látom,
a szíved jó,
oly szeretni való,
szerelemben odaadó!

Békét kérek a világnak! Uram, segíts!

Sánta lábán félretaposott cipő,
karcos szemüvegén nyomot hagyott az idő,
kopott kabátja vállát húzza,
látszik az élet ütötte, rúgta.

Mosolyog, ha hozzá szólnak,
hálás minden kedves szónak,
megkérdezi, mit segíthet,
viccet mesél, megnevettet.

Uram, segíts! Békét kérek a világnak!

Imára kulcsolom kezem,
A jó Istent kérem, segítsen,
Mert béke kell a világnak!
Békét minden népnek!
Romba döntött világban
Semmit nem ér a megmaradt élet!

Békét kérek a világnak,
Békét minden népnek!
Békét a szenvedő Földnek,
Minden teremtményének!

Gesztenyefa gyertyái égnek,
Fehér, lila fénnyel fordulnak az égnek.
Tavasz van, csuda szép,
Virágba borul fa, mező, a rét.

Szíved, lelked átjárja valami csoda,
Ezer kis gyertyaláng illata,
Ahogy a gesztenyefa virága,
Szívedben kigyúl a szeretet lángja.