Ha én szél lehetnék,
Csak szeretetet fújnék,
Nem fázna senki sem,
Én sem dideregnék.

Mert oly hideg az élet,
Ha nincsen szeretet,
Oly hideg a szív is,
Ha nem öleli senki meg.

Hűvös a lélek is
Odabent a testben,
Ha nincsen szeretet,
Nem melegedhet fel.

Amikor sorsod láncra ver,
és elvesztél életed
sötét tengerében,
és bizonytalan lesz a jövő,
mert törékeny léted
szétfoszlik, mint ócska,
kopott rongydarab,
s te ezer darabra hullsz,
és ereidben gyűlik a méreg,
míg a láncszemek
már a húsodba égtek,
és sikolyod repeszti
az összegyűrt eget.

Reménylenék nyugalmat szárnyalót
Álmok után boldogságébredést
Kacagó fényben csillám fényhozót
Csókkal pecsételt szeretetölelést

Reménylenék lelket a szíveknek
Hógyöngy fehéret könnyel áztatót
Szivárványszínt minden szürkeségnek
Gyermekmosolyban szeretethozót

Rózsák bódító illata száll a légbe,
oly szép a nyár esti táj,
ha beragyogja a csillagok fénye,
s horizonton egy kósza árnyék megpihen,
majd egy lenge szellő fuvallatára tovalibben.
Varázslatos a nyári éj,
száz tücsök ad éji zenét,
szentjánosbogarak milliói szállnak,
világító szárnyacskájukkal megvilágítva a tájat,

Ha jössz, ha itt vagy velem,
ha foghatom a kezed,
ha csókolhatom a szád,
ha érinthetem lelked virágát,
ó, édesem, az énnekem,
s remélem, neked is a boldogság,
mi itt vár rád,
hát jöjj, ne várj!
Vágyom, vágylak, várlak!

2023. július 19.

Mélyül lelkemben a válság,
már nem hiszek a szavaknak,
minél több verset olvasok,
annál kevesebbet írok.

Felröppent a szerelem madara,
átrepült a szivárvány-híd alatt,
vállamra ült, suttogott fülembe,
aztán dalra váltott, kedvesen csicsergett.
Bódultan hallgattam, mindent elhittem,
csillagok fénye ragyogott szememben,
ezer hegedű szólalt meg ujjongó szívemben.
Útra keltem, úgy kerestem,
hol az a híres, gyönyörű szerelem?

Ketten vagyunk, csak te meg én,
körbeölel a csillagos ég
forró, éjpuha paplana,
szívünk lüktető dallama
szerelmes titkokat mesél.

Álmodozunk, csak te meg én,
éjszaka mélykék holdmezején
szorosan egymáshoz bújva,
lelkünket ég felé nyújtva,
emeljük egymást felfelé.

Az Elmúlás Hercege gyöngéden kúszott
a csöndesen kihűlő, hófehér tájra,
finoman, puhán altatót dúdolt,
s csókokkal hajolt mennyasszonyára.

Ölelte szerelmét, a Végtelen Életet,
az örökkévaló, egyetlen Végzetet,
ki létének értelme, valódi párja,
s kedvese csókját úgy kívánja, vágyja.

Csillagok közt kitárta szárnyait,
érkezett az álmok dallamán,
angyalt hallottam hajnalban,
ébresztett egy szellő fuvallatán.

Ketyegve sompolyogott az idő,
kézen fogta a napsütést,
szorítanám össze mindkét szemem,
hogy szép álmom őrizzem még.

Néz rám nagy szemekkel az ősz,
a reggeli avaron nászra hív egy angyal,
és én ölében újra jó ember vagyok,
hisz békét kötöttem önmagammal.

Aludtam, vagy csak ébren álmodom,
nem tudom, de oly mindegy talán.
Angyalom karjában ismét fiatal vagyok,
és ringok egy szerelemgondolán.

Ne vesszél el a jambusokban
Mikor keresed mind a rímeket
És ha eltévedtél önsajnálatodban
Fordítsd a világra tekinteted

Mert dolgod van bizony itt elég
Halld meg az élet sóhajtásait
És ha néha biztatás kellenék
Vedd észre a világ vadhajtásait

Sír a hegedű,
sír nagyon,
messzire viszi a sóhajom,
nincs, aki hallja,
csak én hallom
szívem dalát,
fájdalmas bánatom.
Vágyom,
hogy szebb legyen az életem,
hogy tudd, hogy érezd,
szívem mily nagyon szeret, kedvesem.
Vágyom,
hogy fogd a két kezem,
s ne engedd többé el,
szeress, nevess,

Béla kamionsofőr, és teljesen véletlenül járt arra, amerre. A pulyka pedig nem tudta elmondani, hogy került pont a Béla útjába, de kettőjük találkozása elkerülhetetlen volt. A pulyka az út közepén igazgatta legszebb farktollát, amikor jött Béla a kamionnal. Állatbarát lévén, fékezett egy nagyot, megállt, és egy darabig csak nézték egymást.

A helyet a gyerek választja ki, mindegy hány éves. 5-6 asztalhoz is odarohan, kirángatja a székeket, összegyűri a terítőt, kiborítja a sót, de végül talál egy neki megfelelőt, és közli a szülőkkel, hogy leülhetnek. Ők boldogan körülnéznek, hogy milyen okos eszemadta gyerekük van, és letelepednek mellé.

       Éjszakánként elnéztem a parkot a háztömb előtt. No, ne egy hatalmas, sok bokros, fás területet képzelj el, csak egy zsebkendőnyi méretű kedves csodát a panelek ölelésében.