Meghozta a hideg szél,
az erdőn átsuhant a tél.
Ahogy belelépett, be is fagyott,
már a patak sem beszél.

Csendben jár az erdőn,
hideg hűvös szellőn,
csak a fenyvesek susognak,
baglyok álmosan huhognak.

Öreg tölgynek tetején,
odujában mókus él,
téli álma közepén, puha mohák rejtekén,
nem zavarja kint a tél.

Megszólal egy varjúpár.
Kár-kár-kár!
Hol van már a nyár?
Szél-szél-szél!
Meddig tart a tél?

Ne várjatok nagy csodát,
itt lesz jó sok fagyos éjen át.

Válaszolt a szél,
s közben a fák ágain,
mint egy hegedűn,
tovább zenél.

Zenéjére felkapja fejét,
ki az erdőben él,
itt a téltől szinte mindenki fél.

Nem tudni, milyen kemény lesz,
az állatok és madarak szívében
tavaszig csak a remény lesz.

Tudja ezt ő is, mert amerre járt,
emelt fővel haladt,
s megrémített minden vadat,
hozott magával jó sok havat,
így hát tavaszig csak itt maradt.

TM