A háziúr minden hónapban megjelent 10.-e előtt. Nem számlára kérte a lakbér összegét, szerette a kezében tartani a bankókat. Nem sokat beszélt, csak megkérdezte, hogy minden rendben van-e, és örömmel nyugtázta, amikor a válasz igen volt. Talán lehetett volna panaszkodni, de mit tehetett a szemtelen galambok ellen, a lépcsőházban terjengő ételszag ellen. Mindennapos apró bosszúság az ott élő számára. A hónapok hol lassan, hol gyorsan teltek, amíg elérkezett az év utolsó hónapja. Ez a hónap is úgy kezdődött, mint a többi. De egy késő délután, a hazaérkező lakó vízcsepegésre lett figyelmes a fürdőszoba irányából. A villany felkapcsolása szembesítette, a lakás ázik. Fentről áztatják. Idegőrlő telefonhívások, segítségkérés kezdődött. Mindenki azonnal segített. Bő két óra elteltével megoldódott a probléma, a baj okozója egy szivárgó tartály. A hibás tartály gazdája elnézést kér, nagyon sajnálja. Nincs baj, senki nem tehet róla. A háziúr telefonon ígéri, hogy mindent megjavíttat. Most már csak az ázott fal furcsa szaga terjeng a lakásban. A háziúr két nap múlva érkezik az esedékes pénzért. Megnézi a lakás állapotát, megbeszélik a javítás menetét. Aztán átolvassa az összeget, majd visszatesz az asztalra annyi tízezer forintot, amennyi gyerek van a családban. Karácsonyra adja. Most sem beszél sokat, nem vár hálát, feláll, és gyorsan távozik. A lakó még sokáig gondol a háziúrra. Lehet, hogy szótlan, nem érdeklődő, érzéketlen embernek látszik. De nem szavakkal, tettekkel cselekszik. Mennyi emberség, kedvesség, segítőkészség látogatott el hozzá ebben a pár napban! Amiről azt gondolta, hogy bosszantó és sok gondot okozó esemény lesz az életében, éppen az ellenkezőjét bizonyította. Boldog mosollyal tette el a pénzt, és nekilátott a vacsora készítésének.

TM