Történt egy napon, hogy Féktelen vágtázott körbe-körbe a karámban. Egyszer-egyszer a hátsó patáival megrúgta az oldalát, mert nem volt türelme kivárni, hogy kiengedjék őket a legelőre. Úgy gondolta, hogy őérte történik minden. és ha sokat simogatták, dicsérték, akkor bármit megtehet. Hiába figyelmeztette a mamája, hogy nem jól van ez így.  Néha összerúgta a patáját felnőtt lovakkal is, akik csak néztek rá, hogy mi történt ezzel a kis szeles csikóval, de nem bántották, hiszen még kicsinek tartották. Féktelen féktelenségében egyszer csak egy olyan gerendát rúgott meg a karámban, amit a gazda már régen ki akart cserélni, de mindig akadt valami  más, fontosabb dolga.
     Ez a gerenda nem bírta a terhelést és leszakadt a helyéről. Ez egy olyan gerenda volt, ami több másikat is tartott.
     Ahogy leesett, a többi gerenda is elkezdett meglazulni, és mire a gazda észrevette volna, egy akkora nyílás lett a karám oldalán, hogy a ménesből a lovak kezdték felfedezni és oda tömörültek. Kíváncsiak voltak, hogy mi történt. Majd ezzel a lendülettel szabaddá vált előttük az út a legelőre. Egységes erővel az egész ménes kirontott és eltűnt a domb oldalán, egyenesen az erdő irányába. Oda, ahová Féktelen már régóta vágyakozott.
     Féktelen büszkén, boldogan suhant a többi lóval együtt a mamája oldalán, hiszen ez a hirtelen jött szabadság az ő műve volt, és erre nagyon büszke volt. Mikor elérték a legelőt és eleget futottak, megéheztek és megálltak legelni.  
     A kiscsikó nem fért a bőrébe és úgy döntött, egyedül folytatja útját a hívogató erdő dús lombjai közé.  
     Amikor elérte az erdő szélét, berontott, de rögtön meg is állt, mert érezte, hogy ez egy más világ, egy izgalmas, számára ismeretlen hangokkal teli környezet, és új érzés kerítette hatalmába.  
     Nem akart hátranézni, nem akarta, hogy bármi is megakadályozza döntésében. Csak előre!  Elindult a fák lombjai között. Úttalan utakon járt, s közben érdeklődve figyelte a számára ismeretlen erdei zajokat, a madarak jelző hangjait.

2023-25. 

Folyt. köv.

TM