Rajtam kívül már csak a Jó Isten tudja,
egyedüllétben mennyire fázom.
Gyötör éhség, szenvedés. Hol vagy barátom?
Tehetetlenül, messzire tekintenek
a madárszemek. Elérhetetlen
már a fészek, s életem. Mi lesz énvelem?
Vázában tavasz s a teraszon már másik
terítő, tiszta. Kiesett madár
nem zavarja a kávé illatát már.
|
Július van, hőség, hová is bujhatnék!?
Gyönyörű, örvénylő Duna, hozzád sieték.
Csodás csend ölel át. A természet éli megszokott napját, mit csak akkor láthatsz, ha itt kicsit megállsz.
Hal csobban magasan, szúnyogebéd várja, míg ő a sirálynak lesz pompás lakomája.
A természet törvénye, nincs ellene tenni, az élet körforgása, nincsen ebben semmi.
|
Sok éve nem nézett tükörbe, kerülte mosdáskor és fésülködéskor is.
Most eljött az idő, saját maga is megdöbbent ráncai láttán. Haja szorosan hátrafésülve elkötve, szeme alatt sötét karikák, legörbülő szája mellett mély árok.
|
Ha varjak keringenek a vár fölött, időjárás lesz, szokta mondani "Persze Pityu". A faluban csak így emlegették, mert szavajárása volt, hogy "persze, persze". Legényember volt, kalapját a szemébe húzta, huncutul nevetett, mikor a szomszéd feleségével beszélgettek a kerítésen keresztül, ami afféle gyepű volt inkább ágakból, apró kövekből rakva.
|
szo 07/13/24
Kovácsné Lívia
Forró nyári este,
szívem
a szívedet kereste.
Messziről egy halk dallamot
hoz a lágy esti szél,
ez a dal, kedvesem, most rólad mesél.
Oly szép volt a pillanat,
bár féltem,
hogy elillanhat.
Amikor szemed csillogását megláttam,
tudtam,
hogy erre a percre vártam.
Megbabonázott a tekinteted,
örökre szívembe égetted!
|
szo 07/13/24
Dáma Lovag Erdő...
Szegedről indultam az emlékpark felé,
Szívem egyre gyorsabban vert,
Árpád vezért lássam, alig vártam.
Fényt terveztem oda,
Ahol nagyobb fényt láttam.
Árpád szobor előtt főt hajtottam,
Tiszteletem Árpád vezérnek megadtam.
|
harminchat fok még mindig éjszaka
az ágyam olyan, mint a kemence
eljött a hőhullámok évszaka
ekkor kell a hűsvízű medence
nem élvezem a meleg ágyfürdőt
ruhám leveszem, nem bírom tovább
lecserélem a vizes lepedőt
légzésem is egyre csak szaporább
|
Két karja még mindig tárva,
folyton ölelésre várva,
hová lett a kicsi társa,
csoda, vidám kis pajtása?
Polc tetején porosodik,
arca mégsem szomorodik,
a kis barátját csak várja,
szüntelenül gondol rája!
Zsivaj, zörgés, pakolászás,
fúrás, zúgás, kalapálás,
|
Végre-végre itt a nyár,
Amit nagyon vártam már,
Kirándulás, homokvár,
Álom tenger, fellegvár,
Csodálatos napsugár,
Indulhatunk is, akár!
Óra pontos vasmadár!
|
Takarosan megfésülve,
hajában a kontytű,
kezében kis táska,
blúza fehér, könnyű.
Markában zsebkendő,
de nem foszlós papír,
arcán a melegtől
kinyílt a rózsapír.
Nézelődik, keresgél,
nem tudom, hogy mit lát,
de az látszik, kedveli,
szereti a klímát.
|
Amikor levették a polcról és felpróbálták, már érezte, hogy az a kiálló bütyök nyomja puha bőrét.
Ennek ellenére dobozba rakták, majd hosszabb zötykölődés után egy előszobában találta magát.
Rendesen körülnézni sem volt ideje, amikor valaki így szólt.
- Csókolom a talpbetétjét, hát Ön az új partnerem?
|
Elsőszülött kisfiamnak...
|
sze 07/10/24
Kovácsné Lívia
Kéklő csoda
a búzatábla szélén
mosolyog a fénylő napsugárra.
Búzavirág, oly gyönyörű,
cakkos szirma kék,
mint a júliusi ég.
Öröm nézni, ahogy a nap sugara
a szirmait simogatja,
karcsú virágszára táncol
a szél dallamára.
Levélkéin katicabogár pihen,
és vígan kortyolja a hajnali harmat
levélnyélbe elbújt édes cseppjeit!
|
sze 07/10/24
Kovácsné Lívia
Drága kis dédunokánk, Levente,
ma van születésed napja,
eljött a családod,
hogy felköszöntsön,
és boldog mosolyodat lássa!
Két éves lettél Levente ma,
téged ünnepel családunk apraja és nagyja.
Szüleid, nagyszüleid,
három dédimamid,
egy dédipapid és rokonok,
barátok mind örömmel köszönt,
ékesszóval, ajándékkal téged üdvözöl!
|
Némán ülünk a konyhában,
három diák mellettem,
senki nem szól egy szót sem,
telefon a kezekben.
Kérdezek tőlük valamit,
hümmögés a válasz,
így hát én is befogom,
nem jártatom számat.
Nem néznek egymásra,
nem érdekli a másik,
hiszen a tik-tokon
pont egy kutya ásít.
|
Csak tűnődöm, hová lett az emberek reménye!?
Miért a kétség, a félelem jut eszükbe!?
Hová lett a szépség, a jóság után a vágy!?
Miért a kétség, a félelem, amit lát!?
Gyermeket nézvén, hol van a hála, hol van a vidámság!?
|
k 07/09/24
Kovácsné Lívia
Mikor lágyan átölel a csendes nyári est,
szívemben csodálatos álomképet fest.
Álmodom egy gyönyörű zép világról,
álmodom,
hol nincs szenvedés és nincs fájdalom.
Ahol a szeretet és a megbecsülés a legfontosabb érzés,
és ehhez nem fér semmi kétség,
hisz szeretetnél nincs,
és nem is lesz soha szebb érzés!
Álmodom,
|
Langyosra hűltek a gondolatok, túl forró a nyár,
most a papír, meg a toll hiába vár.
Próbálom összeszedni, de patakká folyik,
mint kötött pulóver a szó, betűkre kopik.
Kergetem, nem hagyom, míg össze nem állnak,
talán csak könnyed játékra vágynak,
amint visszaszállnak, rakosgatom, formálgatom,
örülök, hogy leírhatom, sokáig olvasgatom.
|
Betakarta a hegyeket
sűrű, sötét felhő,
mennydörög, villámlik,
csöpörög az eső.
Feltámadt, fúj a szél,
csavarja a fákat,
levegőben repteti
leveleit, százat.
Tetőn kopog hangosan,
bebocsátást kérve,
lefolyik az ereszen,
tócsa lesz a vége.
|
h 07/08/24
Bíróné Marton V...
nyolc hónapja, hogy születtem.
Jó lenni mindig vidámnak,
kedvence lenni családnak.
Milyen jó így üldögélni,
örül nekem Vera néni.
Egyik ujját megharaptam,
hogy fogaim megmutassam.
|