cs 09/14/23
Kovácsné Lívia
Nélküled is van élet, azt hittem,
de én bevallom, nagyot tévedtem!
Szívem megszakad naponta százszor,
rájöttem, nem bírom elviselni a hiányod.
Minden ész érv hiába,
szívem fájdalmában ordít az éjszakába,
a hold sajnálkozva néz le rám,
vigasztalni ő sem tud már.
Nélküled fáj az élet minden perce,
|
cs 09/14/23
Dáma Lovag Erdő...
Szivárvány ragyogott fel a szeptemberi égen,
Ölelve hegyeket, völgyeket szépen.
Üzenetet küldtem a szivárvánnyal néked,
Találkozunk még ott, fenn a magas égen.
Eső cseppje hullott, nap felragyogott,
Szivárvány az égboltra futott.
Ha láttad ragyogni szép színeiben,
Reményt vitt neked sárgában, pirosban, zöldben.
|
Forgatja fürgén fejét,
nézi, hol jár az estebéd,
ott él, ahol ember nem jár,
csak a félénk bagolymadár.
Kóbor lidérc itt heverészik,
őrként idők végeztéig,
régi rom az erdő mélyén,
rejtve áll sok éve békén.
Azt kéri, mit elvettek tőle,
fut a beszakadt háztetőre,
bekukucskál a tört ablakon,
tort ül száraz deszkahalmon.
|
a hangod után futok
mely hang nem vész el
mely fülemnek oly ékes édes dallam
s eljátssza szívem legszebb muzsikáját e dalban
a te hangod mely kimondja nevem
és ennek hallatán megnyugszik a lelkem
röppen
szökken
itt magamban futkos
simogat engem a te selymes puha hangod
elfeledtet velem minden fájó emléket
|
Egy nap az oroszlán így szólt az alattvalóihoz:
- Jól figyeljetek rám! Tudjátok jól, én vagyok a Király! Ezért úgy cselekedjetek, ahogy most ezennel elrendelem! Egy-két törvényt módosítok, és te, kedves Sas barátom, neked kell javítanod a törvényt, mert ugye papíron is rögzítve legyen!
|
k 09/12/23
Kovácsné Lívia
Nyílik a rózsa,
hol a gondozója?
Várja a boldogságot éjjel-nappal,
vele hálna azon nyomban.
Szíve dobban egyre jobban.
Égő piros rózsája kinyilt,
harmatcseppek rajta,
s Te idd a szerelem isteni nedűjét,
mely a mennyekbe visz.
Oly jó repülni,
az egybeolvadást átélni,
sikoltva szorítani a kéj adta mámorító csodát,
|
k 09/12/23
Kovácsné Lívia
Még érezni délben bőrünkön
a nyár vad égő lángnyelveit,
de a hajnalok, s az esték
egyre hűvővebbek már.
A fák levelei felöltik
színpompás őszi ruhájukat,
s varázslatos színekkel
díszítik a szeptemberi tájat.
A platánfák hatalmas törzsén
szalad fel egy fürge mókus,
vidáman nézi, ahogy a napsugár
|
k 09/12/23
Dáma Lovag Erdő...
|
Minden az, aminek látszik? Bizony nem az. Mint spiritiszta sok emberrel találkozom, tapasztalataim egy részét szeretném megosztani Veletek, kíváncsian várva a reagálásaitokat, véleményeiteket, és közben arra ösztönözve benneteket, hogy igyekezzetek belső, lélekszemetekkel is látni.
|
Meghitt csendben
Esküdnék az égre,
Magammal, sorsommal
Kibékülnék végre.
Fonnyadt lelkemet
Nem taposnám többé,
Felsóhajtanék,
Ha az ég,
Ezt... Még... Megengedé.
Mint kivert kutya, kóborlok este,
Sehogy sem jön álom
Két fáradt szememre.
Lázas testem
Kíntól verejtékez,
Higgyétek el!
Keresem az Istent.
|
Gyere velem Szeptember!
Öltöztessük át a fákat!
Hadd legyenek leveleik
legszebben felöltöztetett ruhákban.
Hadd pompázzon még a kert
mosolygó virággal,
Házak előtt illatozó piros rózsafákkal.
Énekelj még madárka,
csicseregj az ágon,
Nézd, mily szép az ősz,
hogy kitárul a világnak.
|
Megpihent a lélek,
elteszem a csendet.
|
A nap pont fölöttem állt, az árnyékban hallgattam egy tücsök dalát. A réten remegett a nyári levegő, egy kis szöcske ugrására virágok pora szállt fel, majd hullott vissza.
|
Valahol egy vándor
kilépett az útra,
de útjába a szél a port
szüntelen kavarta.
Kavarta, keverte,
szemébe fújta,
de a vándor csak ment,
sosem nézett hátra.
Ballagott botjával
nyáron, ősszel, télen,
völgyeken által,
dombok közelében.
|
Te légy ó, én szép szerelmem,
Örök perzselő tűz!
Légy az én menedékem,
Ki magához űz!
Vonagló testem
Kéjtáncot jár,
Egybeforr testünk
A csók, a vágy, a láng.
Te légy én végzetem,
Légy nekem halálom!
Ha karjaid közt veszek el,
Én már azt sem bánom.
|
v 09/10/23
Dáma Lovag Erdő...
Ó, Istenem, hallgasd meg fohászomat,
Védd meg magyar néped, hű alattvalóidat,
Mert elszabadult a borzalom pokla,
Háborús fenevad zúdít ránk kínokat.
Ó, Istenem, békéért könyörgök,
Ne hagyd nemzetem, kit kín gyötör!
Ne hagyd a világban a gonoszt támadni,
Oly sok embert nyomorba száműzni!
|
Ott ült az út szélén, csendben nézelődött,
nagy testét lomhán, néha megmozdította.
Szemeiről a napfény visszaverődött,
tekintetét fel, az égre fordította.
Megálltam az autóval, csak egy percre!
Gondoltam, vigyázni kell, hiszen veszélyes.
Mozdulni sem tudtam, és néztem csak egyre,
ahogy ott ült... olyan nagy volt és felséges!
|
|
Mesélték, hogy volt egy ősöm,
lehetne ő az én hősöm,
ha tudnám, hogy mi vezette,
volt-e neki egy hőstette.
Szerette a barlangokat,
az izgalmas kalandokat,
betyárként élt a Bakonyban,
lakott elhagyott zugokban.
Tört zárakat, lakatokat,
fosztogatott gazdagokat,
gyerekeknek cukrot hozott,
minden rokon pénzt is kapott.
|
cs 09/07/23
Lénárd József
"Maradj velem, mert beesteledett!"
Bibliát hallgat a gyülekezet.
|