Fagyosak a reggelek,
ködgomoly a hegy felett,
útrakészen a fecskék,
koraiak az esték.

Kémény küldi füstjelét,
rugdosom a gesztenyét,
nézem a kukoricát,
elvesztette aranyhaját.

Mézédes a szőlőfürt,
darázs mind megrészegült,
gyümölcsfák ünnepelnek,
beérett, mit felneveltek.

Pilis szent hegyünket nézem,
Piramisok alakját, mását érzem,
Mintha a Föld szíve lüktetne benne,
Piramis alakja, szent minden köve.

Nézem és látom; piramis alakja,
Amit ezredévek pora takarja.
Ezred évek dicső történelme
Súlyos kövek közé lett eltemetve.

Zokog a lelkem,
úgy hiányzol nekem,
a szívem érted kiált,
üzenetem hozzád szállt.
Én kedvesem,
én szerelmesem,
a szív szól,
hogy jöjj, szeress,
és légy velem,
te is élvezd
az együtt töltött éjeket!
Egy éjszaka,
a szív szava,
ha lángol a vágy,
mondd, mire vársz,
hisz most élsz,
boldog most légy,

Száll a gondolat messzire,
gondolunk valakire,
aki szívünknek kedves,
kiért a vágyunk eleped.
Jönnek a fázós hajnalok,
a ködös reggelek,
a magányos esték,
a vágyálmokkal teli éjszakák.
Egyre jobban hiányzik a kedves,
kiért a szívünk eleped.
Harmatos fűszál a reszkető hajnali fényben,

Megérintett a halál,
nyirkosan, izzadón,
elnehezült a test,
fáradtan, megadón.

Mormogott magában,
nehezen lélegzett,
abban a világban
nem kell a lélegzet.

Próbálta tartani
létét még közöttünk,
fogtam a homlokát,
együtt így küzdöttünk.

Ima férjemért: Vincze Ferencért
(+ 2022.09.04. Édesanyja, Rozália neve napján)

Egy éve elmentél, örökre
Lehunytad két szemed,
Hullott könnyeink zápora,
A családod nem feled soha.
Isten magához szólított,
Nekünk mély fájdalom jutott,
Szívünkben hordozzuk emlékedet,
Imát mondunk érted,
Nyugodj békében!

Engedd,
hogy szeresselek,
ha a vágy szava hív,
tied legyek.
Engedd,
hogy szeresselek,
ne told el simogató kezem.
Engedd,
hogy szeresselek,
ölelj, csókolj kedvesem.
Engedd,
hogy szeresselek,
hisz ég még a láng
a szívünkben.
Engedd,
hogy szeresselek
az évek oly sokat jelentenek.
Engedd,

Boldog vagyok, ha velem vagy,
ha izzik a véred, és nyugodni már nem hagy.
Boldog vagyok, ha átölelsz,
és hozzám bújsz oly lelkesen.
Boldog vagyok,
mert jól tudom,
szeretsz még nagyon.
Boldog vagyok, ha rám nézel,
s csókolsz engem vad szenvedéllyel.
Maradj ilyen kedvesem,
az életet veled így szeretem!

2023. szeptember 2.

Még fiatal lelkesedéssel
Bejártam szép országaid,
Láttam, mit alkotott az ember,
Szép templomaid, milyen volt a hit.

Békegalamb szállt a légben,
Nyugalmat, szeretetet hirdetve.
Alkotott az okos elme,
A rombolást, ha tudta, elkerülte.

Beköszöntött a szeptember
Fényes napsugárral,
Megérleltette a gyümölcsöt a nyárral.
Jöhet a szüret, száll a víg ének,
Hegyoldal, domboldal visszhangzik,
Szebb így az élet.
Finom a zamata körtének, almának,
Érik a gyümölcse a szorgos munkának.

      Emlékszem, amikor első osztályba kerültem, nagyon meg voltam szeppenve. Amúgy nem voltam egy szeppenős gyerek, de ez a nap azzá tett.

     Aprócska gyermekként nyaranta a nagyinál töltöttem a szünidőt. Szerettem ott lenni, mert akkor gyakrabban láttam a féltestvéremet is.

Kezdődött a csigasuli,
szépen összegyűltek,
nyújtogatták szemeiket,
lassan körbenéztek.

Eső után nedves fűben
kellett sorban állni,
így kellett a csigatanárt
házon kívül várni.

Séta volt az első óra,
csiganyállal alkottak,
szivárványos fénylő csíkkal,
szép mintákat rajzoltak.

Felébresztett a hajnal,
ki az ágyból, kelj fel!
Suttogott az agyam,
messze még a reggel!

Hamar eldőlt a vita,
eldöntötte a derekam,
recseg, ropog, fáj,
rég volt már fiatal.

Sokszor próbáltam önmagam lenni,
Nem sikerült sosem,
Hosszú hónapok óta
Csak magammal társalgok.

Szüleim fényképeit
Mindenhová elviszem,
Most is itt vannak velem
A szekrényeimen.

Rég keresem a szigetemet,
Ahol csak magam lehetek,
Itt-ott néha felderengett,
De igazán nem leltem meg sohasem.

Néma kiáltás az éjben,
sírnak a fák, nagyon félnek.
Vigaszt nem várhatnak ily időben,
megmérgezett talajon élnek.
Még hittek az égiekben,
de életüknek most végére érnek.
Nincs már vita ebben,
életükbe vissza már nem térhetnek.

2023. augusztus 31.

Ha látom,
hogy két szemedben izzik a fény,
szerelmes szívemnek
ez oly sokat ígér.
Izzik a fény a két szemedben,
a karod féltőn átölel,
forrón csókolod a szomjas szám,
vágyakozó szívemnek ez áldás.
Ha látom,
szemedben újra izzik a fény,
szerelmes szívem csodás éjt remél.
Jöjj kedvesem, ölelj most át,

menekülök... egyre tovább magam elől
tükörbe nézni, magam látni, nem merem
hol van a régi én... s már könny hull szememből 
hol van az a kislány... egyre csak keresem

nézem a szemem, már rég nem olyan huncut
ott már a ráncok egymásra kacsintanak
mosolyhoz szokott ajkamra csak bánat jut
s a régi óhajok kérdőjellé válnak