- Szia! De régen láttalak, pont valamelyik nap gondoltam, hogy vajon mi lehet veled? Jól vagy?
   - Igen minden rendben - hangzott a kissé tétova válasz.
   - Az nagyszerű, és merre sodort az élet mióta nem találkoztunk? Gondolom már nyugdíjas vagy te is?
   - Igen, már az vagyok.
   - Itt laksz a városban?
   - Itt.
   - Csodálkozom, hogy eddig nem futottunk össze, mert én is. 
   - Nem tudom mi lehet a többiekkel, például a Sanyi, a Laci?
   - Hát úgy tudom, a Sanyi meghalt, a Laci meg valahol az ország másik végében él.
   - Családod van? Gyerekek, unokák?
   - Van két fiam, meg három unokám, de kettőt ritkán látok, mert külföldön élnek. Nézd, ők azok...
   Elővette a telefonját, kereste a képeket, és a két kis öreg nézegette, mosolyogtak, jó darabig még beszélgettek egy közeli padra letelepedve. Mikor elbúcsúztak, megölelték egymást, kezet is fogtak, és indultak tovább. Az egyik azon töprengve, hogy vajon ki is volt ez, akivel több mint egy órát beszélgetett, honnét ismeri? Remélte, hogy majd eszébe jut.
   A másik mosolyogva ballagott, mert megint beszélgetett egy jót valakivel, akit nem ismert, de az nem merte megkérdezni tőle, hogy kicsoda is ő. Sanyi meg Laci ismerőse mindenkinek van úgyis, a családról meg szívesen mesélnek.
   Neki senkije sincs, csak ezek az alkalmi beszélgetések, amit kitalált magának magánya enyhítésére. Elég sok ismerőse lett ezáltal, már van, aki régi barátként üdvözli.

TM