Itt a tavasz megjött végre,
mindannyiunk örömére.
milliónyi virág nyílik,
életerő benne izzik.

Szemünket el kápráztatja,
lila színek gömbalakja
fölötte lehajló ággal,
aranyeső méltóságban.

Hintáztatja virágzatát,
napfénysugár most hatja át.
oda vonzza dongót lepkét,
darazsat és sok méhecskét.

Mesés tájon álom látvány,
Meredek hegy oldalánál,
Köd fátyolos völgynek mélye,
Túl már sejtelmesen kékes.
 
De a rejtelmes homályból,
Átsugárzik bűvös mámor.
Nem száll az rá semmi másra,
Szarvasbika agancsára.
 
Átlényegül erős teste,
Kékké válik lehelete.
Nem látja merre a párja,
Nagyokat bőg visszavárja.

Örömömet mond,
oszthatnám e örömmel,
közömbösöknek.

-írta-VARGA ISTVÁN-BARCS-2022.04.04.

Ecsetet tettek
kezeimbe a szavak,
rímet festettem. 

-írta-VARGA ISTVÁN-BARCS-2022.04.04.

Nem kötik kezem,
gondolatom szárnyaló,
boldog lehetek.

-írta-VARGA ISTVÁN-BARCS-2022.04.04.

Szúnyogok a parton,
csillagok az égen,
holdsugár vetít utat,
Balaton víztükrében.
Tücsökzene hangzik,
loccsan, fodroz a víz,
egy csillogó pikkely,
körbenéz, talán hív.
Hajó töri meg a csendet,
hangosan szól üteme,
sokáig hallani vélem,
fülemben a zene.
Távolabb zörög a nádas,
de rejti előlem okát,

Felült, keze remegett,
papucsába alig talált,
igazgatta eltekeredett,
pizsamájának nyakát.

Húzta a gravitáció,
nehezen emelkedett,
az ágy mellett zsebrádió,
reggeli zenét recsegett.

Kicsoszogott a kamrába,
zöld üvegét megemelte,
ránézett az aljára,
és kortyonként befejezte.

Ringlispílre ültettél drágám,
majd csomót kerestél a kákán,
mozi helyett vittél állatkertbe,
bezártál volna majomketrecbe.

De hát tőled nem ezt érdemeltem,
kínomban már letérdepeltem,
ekkor mutattál a naptárra,
április elseje van, Te drága.

-írta-Varga István-Barcs-2022.04.01.

Csak
nekem
ér sokat,
ha átölelsz,
így boldog leszek.
ekkor csiklandoz,
gyönyör engem,
érintés
ennyit

Mit takar ez a szó,
tán azt, mi nem is való,
képzeletet, fantáziát,
meséket, sok históriát.

Van, aki neveti,
van, ki szentül hiszi,
történetek, csodák,
megfoghatatlan világ.

Hamis és bizonyság,
álom és valóság,
néha-néha ellentmond,
néha pedig összeforr.

hosszú az út, míg célod eléred
keresed, kutatod, remélheted
felboríthatsz mindent magad körül
de feletted az idő csak röpül

érzed minden fájó mozdulatban
már nem vagy a régi hajthatatlan
már nem dob fel, mi régen izgatott
sok ember hiányzik, ki elhagyott

Elbújva poros padláson,
pókok nézik dolgait,
kever, rajzol mormogja,
érthetetlen szavait.

Hisz a varázs tudományban,
csakis neki sikerül,
mit kerestek más varázslók,
ő fejti meg egyedül.

Próbált aranyat csinálni,
járta a sok esőtáncot,
varázsitalt is kotyvasztott,
üveggömbbe csak ő látott.

Ott, a sarkon négy út összeér,
álltak páran csokor virágért,
fonott karkosarából kínálta,
napsütést, esőt félnapig állta.

Csokorba voltak kötve mindig,
keményített zöld selyem védte,
fajtától függően mindig páratlan,
ám mindig kézzel voltak szedve.