Ahol csendet a szél töri meg,
sziklák felett bondoros felleg,
szírt alatti padon a magány,
ott az ember oly kicsi parány.

Sziklás hegyeken is erdőrengeteg,
sokszor lecsap rájuk, vihar fergeteg,
melyiknek gyökere kapaszkodni képtelen,
tövestől kitépi, sajnos az védtelen.

Elszáradt fa tövében,
pihenni leültek,
volt még egy kicsi bor,
annak megörültek.

Elkortyolták hamar,
jókedvük visszatért,
szaladtak a kocsmába,
egy újabb italért.

Hegedű már kézben,
táncra állt a lábuk,
beteljesült minden,
jókedvük és vágyuk.

Ó szabadság add vissza a múltam,
amibe oly sokszor visszabújtam,
miért ott kerestem a nem létező jövőt,
örök boldogságot, a végső kikötőt.

Vagy azokat a csókos édes ajkakat,
amik robbantottak forradalmakat,
a szívemben, ahol sokszor forrt vérem,
ott fogok veszni a szerelmi csatatéren.

Ha túl nagy a zaj, elfáradtál estére,
szörnyen zúg a fejed egy méhkas elérte,
menj ki a vízpartra, ülj egy üres padra,
nézd a naplementét mily nyugodt sugara.

Simogatja még a tengert és a padot,
fáradt arcodra ad  fénysugár kalapot,
hallgasd a vízfodrok csendes csobbanását,
s eltűnnek fejedből lassan a nagy lármák.

Április a fagyot űző,
szelet hozó, lassan tűnő,
szeszélyesen, bolondosan,
néha loccsan, néha koppan.

Szép tavasznak napsugara,
vetkőztet rövid ujjúra,
keresteti nagykabátom,
úgy elraktam, nem találom.

Mókás kedvű, ijeszteget,
hozom már az esernyőmet,
utána meg naptej kéne,
hogy ne legyek szénné égve.

még emlékszem...
hiszen nemrég volt
ahogy átöleltél
és óvtál, féltettél
most minden ködfolt
de emlékszem...

még emlékszem...
szép voltál s erős
de megtört az élet
előttem arcképed
fiatal-idős
lásd, emlékszem...

Jó gazda voltam e megkopott telemben,
fegyelem vezetett, vagy a vak véletlen,
mily magot vetettem papír barázdámon,
vigaszt nyújtott e a rímes ákombákom?

A hajnali fénnyel együtt tudtam kelni,
mihez kezd Isten, ha nem ébred fel senki,
 hüvelyébe visszakerül e a kivont
kard, ha összeomlik majd a keleti front ?

Szavak, szépek és jók,
boldogítók simogatók,
mámorítanak, ölelnek,
bölcsői az örömnek.

Szavak, a feldühítők,
sziszegve megőrjítők,
sötét gondolatokkal,
sértő válaszokkal.

Szavak sírón, könnyesen,
bántón dobott, csöndesen,
szívbe, lélekbe marnak,
és örökre ott maradnak.

Föléd hajolnék kedves, vonzó ajkadra,
arra a csókot úgy váró alakzatra,
mond Hercegnőm, jutok e néha eszedbe,
én belefoglalnálak aranykeretbe.

Tudom nagyon, ez a vágy csak bennem tombol,
ne nevess ki ezért, az engem csak csonkol,
kapcsolatunknak sajnos ez a határa,
de sosem raknálak barátok kártyaasztalára.

Ég
veled
barátom,
takaródat
anyaföld adta.

Barcs.2022.04.22.

Az élni akarásod erős volt, de a halál győzött,
egy bádogtepsi az ágyad, még az ég is befelhőzött,
nem ezt ígérted barátodnak, utoljára még mulatunk,
valamilyen kocsmában, kissé züllötten kilyukadunk.