Reggel a járdán feküdtek,
már hidegen, holtan,
oda hogyan kerültek,
tanácstalan voltam.

Nem szoktak verebek,
öngyilkosok lenni,
lehet az eledel,
ami halálukat rejti.

Vagy éppen ragadozó,
kaphatta el őket,
egy néma lopakodó,
ki tudta, hogy győzhet.

Szívem lelkem énekeli,
szerelmesnek de jó lenni,
gyere velem kicsi Lujza,
üljünk fel a gyorsvasútra.

Oly  fényes lesz a mi utunk,
mint a sínpár amin futunk,
utazunk a zöld erdőbe,
onnan meg a végtelenbe.

Gyere kedves ülj ölembe,
halld mit súgok a füledbe,
elbűvöltél a mindenit,
úgy szeretlek mint még senkit.

Sötét volt, elbújt a hold,
rejtőztek a csillagok
csak kísértő lelkek jártak
és éjszakai visszhangok.

Vészt jósolt egy bagoly,
talán farkas is vonyított,
égnek állt minden hajszálam,
bőröm hidegen borsózott.

Vártam talán hajnalodik,
elűzi végre a rémeket,
a ködből előbukkanó,
képzelt szörnyűségeket.

Mértani pontossággal ki volt számolva,
mikor, hova megy, melyik a jó óvoda,
a megfelelő iskola, bentlakással,
természetesen, az illő szobatárssal.

Főiskola, egyetem, három diploma,
jutalom egy lakás és autócsoda,
neves intézményben jól fizetett állás,
cipője, ruhája, mindig csakis márkás.

Táncomban tűz voltam, dühöngő vihar,
Vergődő, vad folyó, szétcsúszó talaj,
Sötétben repülő, színtelen madár,
Eltévedt remete, kit rémít a halál...
*
Ne félj! - súgta az angyal, és közelebb lépett. 
Az ijesztő sötétség hirtelen semmivé lett. 
„Eljöttem hozzád, hisz annyiszor hívtál.
Holdtalan éjeken utánam sírtál.

Ó Istenem, húzd el szeme elöl gyűlölet fátylát,
tisztítsad meg lelkében, hamisságnak vádját,
horrorisztikus humorát, ne hagyd terjeszteni,
próbáld meg lelkében, tiszteletet békét teremteni.

Míg a másokat vádolja,
vihar családját szétfújja,
portáján rendet, nem tud tenni,
csak jót a rosszal összekenni.

Harangoznak délre ebéd idejére,
Édesapa anya osztja az ebédet.
Mosoly ül az arcokon, mindenki vidám,
Neki szánt falatért nyújtja kezét kislány

A nagylány már segít, hozza a süteményt,
Öcsi nyugodtan vár jut neki is elég.
Régi életkép tán Petőfi korából,
Mikor szobában éltek egyes jószágok.

Majd jő a fény, hasad a horizont,
szakadt felhők között, napsugár kiront,
így bókol az alkony, művészi alkotás, 
ide nem kell már beavatkozás.

Ez a pillanat ilyen, de jő még száz,
vagy több ezer hasonlócsodás alkonyat,
mikor a természet fogja az ecsetet,
így lesz belőle valódi olajnyomat.

Vajon él e még a hatalmas hollóm Kijevben?
Hol rengeteg sétám közt ezer csodára leltem
Most Moszkva köveit koptatom
Az emberek itt sem mások
A sült hal épp olyan finom
 A krumpli itt is kaporral teli.

Befoltoztam lyukas tetőmet,
most nem látom a csillagokat,
felhőkön égbe kell szállnom,
hogy megleljem mindazokat,
mert hiányoznak esténként.

GŐG - haikuban, apevában, pundurkában kifejezve