Elővette tajtékpipáját,
fújta sejtelmes szürkére,
reggelre beburkolózott
a hajnal szülte füstjébe.

A déli napnak már engedett,
bár puha párnáról keltette,
szétkergette borús felhőit,
fénnyel színesre festette.

Vidám dalt zúgott az erdő,
zöld méltóságot varázsolt,
bazaltsípjai nyújtóztak
messze szálló takarójából.

Ködös, magányos reggelből
így lett verőfényes délután,
ámultunk a hegy szépségén,
a végig terülő fényruhán.