Kell a szó, a biztató,
a mindennapok erdejében, ha elveszek, vezess, szeress,
ölelj, csókolj, bókolj,
itt legyél mellettem, nekem.
Ne engedd, hogy elvesszek a mindennapok szótlan csendjében.
Ha fázom, ölelj két karodba
és melegíts, reszkető szívemnek
te légy a menedék.
Ha jő az éjszaka,
légy égig emelő, fellegek felett repülő,

Oly heves volt a szerelmünk,
mint egy nyári kiadós zivatar.
Megláttalak, rám néztél,
s éreztük, nincs mentség.
Ámor nyila szívünkbe hatolva,
s előtte meghajolva,
omoltam a karjaidba.
"Mindent akartunk s nem maradt
faló csókjainkból egy falat," elillant, ahogy jött,
s az eső után az égre szivárvány költözött.

A lenyugvó nap pislantott búsan,
majd a hegy mögé hanyatlott,
a szekeret két ökör húzta,
mellette a gazda ballagott.

Fáradt a szeme, az arca,
a barázdák porosak nyakán,
hajnaltól kezében eke szarva,
de még lesz dolog a tanyán.

Mi is az örömtánc? Könnyű rá felelni,
Idősebb korosztály a klubban ezt lejti.
Koruk ötvennégytől nyolcvanhétig terjed,
Mozgás örömétől tornásznak jó kedvvel.
 
Az mindegy, hogy férfi, avagy hölgy a párja,
Párt is váltva végzik ritmikus mozgással.
A szenior tánccal test és lélek frissül,
Újra gyakorlással sok agysejt élénkül.
 

Ha a szobádba beoson az éj,
s tested elragadja a szenvedély,
és nem ura testednek már az ész,
mert azt elvetette a kéj,
mely, mint a métely, szétterült testeden
s nincs menekvés, ez az érzelmi hullám magával ragad, mint a léket kapott hajót a
viharos tenger felkorbácsolt habja,
viszi a testet, lelket ahova csak akarja.

Tavasz illata
száll a légben,
illatoznak az ibolyák, szerény, törékeny szirmaikat lágy szellő ringatja,
oly finoman, mintha félne,
nehogy kárt tegyen benne.
Nyílik a jácint,
a nárcisz, s lassan
a gyöngyvirág harangocskái is előbújnak.
A tavaszi napsugár megsimogatja apró fejecskéjüket és lehelletnyi csókot nyom
illatos kis orcájukra.

Seprem az idő homokját,
már tele lett a lapátom,
a felszálló porszemekben
életem perceit látom.

Az éj megpödri bajuszát,
hold fénye ragyog az égen,
úgy kóvályog gondolatom,
hová lett eddigi létem.

Szedegetem emlékeim,
de darabokra van törve,
ragasztgatom, de hiába,
sok beleveszett a ködbe.

Kezdődik az AKADÉMIA. Az előadást versemmel nyitjuk meg,
amelyet erre az alkalomra írtam. /575575/

Szín hatalmával már telepszik ' hosszú ősz. 
Végsőt hazudja a bújócskás nyár.
Lassan már csak emlék. A kis "szakadt kabát".

Csobogó csermely, csak csillogó csobbanás.
Csuromvizesen csipkedő. Csiszol, 
csúfolódik, csicsereg. Csendesedően.

Ajándék az élet, ha járod utadat,
ha boldogan éled, és mindig süt a nap,
teher, ha megnyomorít, és úgy élheted,
vagy ha nap szárítja, szikkasztja kertedet.

Eső öntözi már kiszáradt földedet,
hullatsz boldogságodban örömkönnyeket,
de már térdedig ér, és minden elázott,
úgy szidod az egész teremtő világot.

Itt a farsang,
ó, de jó,
maskarába öltözni
de csudijó.
Van itt minden, kifli, sajt, hamburger és botmixer,
királyfi és királylány, szolgáló és lovászfiú.
Kígyó, béka, oroszlán,
kiskakas és öreg tyúk,
dominó és sakkfigura.
Szól zene, táncolunk, vigadunk, eszünk, iszunk, mulatunk,
ma mindent szabad,

Én és a kiskutyám,
két elválaszthatatlan jóbarát.
Együtt vagyunk jóban, rosszban,
télen hóban, fagyban,
nyáron a forróságban.
Együtt játszunk mi naphosszat, megvéd, ha a szomszéd fia bosszant.

Szent alázattal csodálom minden versedet nap mint nap,
s mint aranyló tollpihe,
a templomi áhítat csöndjét,
a fájdalmas sóhajok libbenésében két ima között.
Egy géniusz, kit Istenünk a földre küldött,
s viszi véres sebeivel keresztjét a golgotára,
s mi, hitvány halandók, bámuljuk szenvedései útját, és majdan, ha rádöbbenünk vétkeink

Ha jő a fény,
hát bízz, s remélj.
Új tavasz kél,
a lélek él.
Jöjj te is,
és engem hívj.
Szívedben ott lakok,
így mindig veled vagyok.
Hát jöjj, szeress,
én kedvesem.
Tiéd már rég a mindenem.
Ha jő a fény,
eltűnik a sötét.
Az élet szép,
légy hát enyém.

2023. március 8.

Hideg reggeleken,
didereg a remény.
Fejem töröm ezen,
kinevet a repkény.

Engem mégis úgy bánt,
hozzám hűtlen lettél.
"Ej, de bánt, ej, de bánt,"
hogy te így elmentél.

Kár, de ez így történt,
ily nagyot tévedtél.
Felfogtam ezt tüstént,
engem nem szerettél.

Nem lehet,
nem szabad,
ne gondolj rá.
Messze térben és időben,
bár tudod, szeret.
Nem jön, nem jöhet,
sír a szív, könny pereg, vér csorog a szívből,
nincs esélye,
kővé válik,
ez volt az utolsó reménye.
Már nem hisz senkinek,
megszakadt a szíve örökre.
Talán még is van csöpp esélye,
még hinni akar,

Itt a tavasz,
s nyílik a hóvirág,
mit úgy vártunk a hosszú tél után.
Harmatcseppek a fűszál hegyén,
derengő fény reszket hajnalban a bokor tövén.
De jő a nap fénylő, meleg sugara,
s megsimogatja a fák duzzadó rügyeit,
így köszöntve a szép tavaszt,
a természet ébredését.
Virágba borul a táj,
s orgonák illata száll a légben,