Köröztek a városban,
hangosan károgtak,
ki tudja, honnét jöttek,
talán új hírt hoztak.

Leültek egy háztetőre,
nem tudni, mire vártak,
egyszer csak meggondolták,
felszálltak, továbbálltak.

Pár napra el is tűntek,
már épp hiányoztak,
majd újra hallottam,
hangosan kiáltoztak.

Híd a dicső múlt s jelen között
Piros, fehér, zöld zászlóba öltözött
Leng a zászló magasra emelve
Ki még nem látja, most észrevegye

Hömpölyög az ünneplő tömeg
Nekik a haza szó, az édesanya, s becsület
Most kell hazánkért újra kiállni
Most kell a békére igent mondani!

Harmatos reggel,
reszket a fűszálon
a hajnali csend,
mely kedvesem, neked üzen.
Kél a reggel a vérvörösre festett ég alján,
s a hajnali napsugár egy kósza felhő mögül álmosan ránk talál.
Lassan pirkad, tisztul az ég,
s a felhő is habos, hófehér,
most övé a végtelen tér,
szél fújja fodrosra szoknyáját,

Ma fátyolfelhős a reggel,
a nap is nehezen kel fel.
Bogarak szállnak,
édes pollenre várnak,
virágok kelyhe nyílik,
édes nedűje nekik nagyon ízlik.
Nézem a nyüzsgő világot,
szívemben feljajdul a múlt,
gondolatom messze jár,
száll hegyeken, völgyeken át.
Valahol,
valaki talán engem is vár.
Az idő múlik,

Fény szőtte, fény szőtte tájban
Tündérlány úgy furulyázik,
Körötte táncoló szárnnyal
Madárkák hangja trillázik.

álmatlan éjszakák
magányos nappalok
fénytelen villámok
végtelen hajnalok
feledett csókcsaták...
 
hiányzol... úgy kellenél

2023. március 18.

Kereslek, kutatlak,
nem jössz, hiába hívlak.
Elveszettnek hitt álmaim körbeölelnek,
féltve suttogják,
várjak még rád kedvesem.
Szívem érted reszket,
fáj az est nélküled,
libbennek az árnyak,
riadtan repül egy galamb,
ő is a párját keresi tán,
ő nálam boldogabb talán.
Csillagok fénye arcomhoz ér,

Valaki hiányzik oly nagyon nekem,
kinyújtom kezem,
de hiába,
én őt el nem érem.
Valakit várok, de nem jön,
álmomban átölel,
hozzám bújik, csókkal halmoz el.
A messzeség álmodik egy szebb világot,
pedig tudja,
hogy én őt itt várom.
Álmodik, hogy ott vagyok,
hozzá bújok,
hisz ölelni vágyom,
a vágyam ég forrón,

Az éjjel esett egy kis hó,
s én elbűvölve, megbabonázva, átszellemült tekintettel néztem a hópihék táncát a
légben, ahogy kacagva, táncolva, itt-ott összekapaszkodva földet érnek,
s hófehér paplanként betakarják a hajnali didergő tájat.
Ó, de gyönyörű látvány a szűz hó, melyen semmi folt,
csillog a hófehér takaró, lágyan ölelve az alatta szunnyadót.

Voltam, vagyok neked,
szívemet már rég eléd tettem,
én kedvesem.
Vigyázz rá, szeresd, mint kis talizmánt, szíved fölé tedd,
el ne veszítse,
őrizze meg örökre.
Legyél nekem,
enyém,
költözz belém,
hisz tudod, mennyire
szeretlek én.
Légy a szívverésem,
ereimben lüktetése a véremnek,
a lélegzetem,
a mindenem,

Olyan nyugodt, csendes ez a hely,
ha ott vagy, érzed, körbeölel,
véget ér minden sürgős dolog,
az idő innét eltávozott.

Falai megőrzik a múltat,
az erdőben fák közé bújnak,
suttogva mesél róla a szél,
századok óta véget nem ér.

"Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,"
Hogy amit mondasz, mindig azt csináljam.
De Isten szabad akaratot adott,
Vedd a szárnyam, ember lenni akarok.

Ha angyalként akarok segíteni,
Az internet ezt is, azt is mond nekik.
Hoppon maradva csak rám legyintenek,
Pedig reméltem, hogy engem követnek.

A postás érkezett,
egy levelet átad,
hogy anyukám beteg,
fekszik a kórházban.

" Ej de bánt, ej de bánt,"
csapot papot hagyva,
jaj de kár, jaj de kár,
rögtön nem utaztam.

Másnap volt hétvége,
zöld a határ útja,
mire odaértem,
a szemét lecsukta.

Az álom még húzza messze szálló lelkem,
de agyam már tudja, fel kellene kelnem.
Fülemben madárdal, hívogat a hajnal,
takaróm melege harcol még a dallal.

Lassan célba is ér a bűvös zaklatás,
agyam már a reggel teendőiben ás,
jólesően nyújtózom takaróm alatt,
próbaként kibújtatom a lábujjamat.