/nászunktól. Rajka/

Búcsúzom tőled kedves rokon
Bocsáss meg , nem kísértelek utolsó utadon
De fáj, beteg, az idős a lélek,
Gyenge térd rogyni készül
Ezt írhatom le menedékül

Te mindig egyenes szálfa voltál
Mikor Szeged végállomásról elindultál
Meg sem álltál, csak Rajkánál
Várt téged az élet. mit megharcoltál,
helytálltál

/elbeszélő költemény/

Van nekem egy kis unokám
Négyéves, s csörfös kis szája
Mesét mond és verset szaval
Artúr kutyával játszani akar

Édesapja megtiltotta
Nem játszhat  a kutyával nyáron
Mert a zöldben összeszed kullancsot, bolhát
Hopp ugrik is egy a ruhádon.

Fel vagyok pörögve:
indulok Görögbe!
Bejárom Ithakát,
élvezem italát,
kóstolom ételét –
de csak mi épp elég.

/Önvigasztaló szonett/

Üres a zsebed, de szabad a szíved,
Nem mész fejjel neki kemény falaknak,
Örülsz annak a kevés jó falatnak,
Amit szerény sorsod elébed vetett.

Nem húznak mocsárba mohón a kezek,
Bankok és uzsorások fel nem falnak,
A mérték, türelem melletted vannak,
Szűk, de élhető a feszített keret.

A nagy szerelem,. az élet zuhatagja,
az élet sója, a só élete.
önmagát adja, s olvad. lassan eltűnik.

A gondolat, mint leggyorsabban száguldó
vihar, örömben utazik, szalad
előtted, s utánad is .A fénynél gyorsabb..

Ma ,d.u. 3.kor búcsúzunk a legdrágább, legjobbszívű testvéremtől, Erdős Lászlótól. A szavak eltörpülnek...

avagy a kalász illata

Egy régi-régi nyári reggelen,
az iskolai szünidőim részét,
egyik nagyiéknál tölthettem,
hol hallom vonatnak füttyét.

Újra kerestem megálmodott arcodat,
szemed fényét, hol napsugár fürdött,
és nem tudom, jaj, melyik, mikor vakított.

Egy pillanatra még a szellő is megállt,
bámészkodva ott, szoknyádat fújta,
 s gondolatokat tekert vad derekadra.

Balatonfüredi Anna bálon szólt a muzsika,
De az én szívem gyógyulni ment el most oda,
Álmodó lelkem játéka ideküldte ifjúkoromat,
Mutatta, milyen, ha első bálozó fogná karomat.

Iszom a Nap fényét magamba mélyen
Egy homokra vetett kopott nyugágyban
Fanyar idő ízét a számban érzem
Hullámok mossák a partokat lágyan
Élnek és nyüzsögnek új medret ásnak
Az évezredek torlódnak keverten
A víz új partokat rakott magának
Hullám hullámon az emlékezetben

Ez a hőség tetemes,
ha megsülök, te temess:
hideg földbe, jégverembe,
nitrogénes kék terembe,
fagyállót tölts szét erembe,
áss el éjjel félelembe,
fagyott rögös kényelembe –
magányomban légy velem te…

 /Búcsú László öcsémtől/

Zokog a lelkem, fáj a szívem
Miért hagytál itt bennünket testvérem
Szerettél minket, ahogy mi is
Jó lelked volt, szeretett az isten is

Minden szó, csak gyenge vigasztaló
Szívünk fáj, nem ad megnyugvást a szó
Mindenkihez volt kedves szavad
Az elesetteknek megnyugvást adtad

575575

Gondolj rám, mikor legjobban szeretkeznél.
Mikor zongorán játszana kezed.
Mikor a kívánalom beteljesedne,

Adj helyet ha nem is kérek,
legalább lelkedbe tekintsek,
hogy az varázslatos szemek,
miért olyan kihívóan néznek.

/Kiss Irmának- Szívecskének./

Nézd, ragyog a nyár
Neked dalol a madár
Millió virág illata téged köszönt
Vadgalamb lombok közt költ
Minden madár neked turbékol, énekel
Nézd szép az élet, szép a lét
Ne add fel a reményt!

Percéhes
Mercédesz
előzött –
legyőzött.
Opelem
ott velem
szégyenült…
Lényeg ült
agyamra:
ha csalfa
a verseny,
ám legyen –
lám hegyen
a versem!