Köztes állapot az élet
Mezei István

.

Ez már "egészség," mert megszokássá válik

az állandó FÁJ. Vele élek én

Hegyek alján, dombok között
Sárga virág rám köszönt
Ragyogott a nap fénye
Mint a virág tükörképe

Ott jártam én pihenni
Hol a csend, s madár is üzeni
Szép a természet lágy ölén
Virág tenger intett felém

Madár dalolt fenyő ágon
Szellő suhant dúslombu fákon
Napsugár táncot ropta
Szorgos méh virágözönt látogatta

Ez a nyár is magyar maradt!
Ezer körbála gurulna aranytarlón:
aratás porától prüszköl a bárány.
Haragoszöld kukoricaszárra
árnyat borít a napraforgótányér,
szürkén rezzen a nyárfalomb…

Végigültem ma egy misét –
mondhatnád rá, hogy semmiség
és az érveim meg klisék…

Elég! Mondtad, ha elfáradtál.
Elég! A lépcső, elég az emelet.
S a szatyor, ha telis tele van,
legszívesebben leülne veled.

A  küzdelem, megacélozza
zsigereidet.  Nem hagyod el magad,
és eljössz. ha kényszer nélkül is,
örök edzésben vigyáz rád agyad.

            Kányádi Sándor emlékére

Gyere velem igaz útra,
felhőbe vájt alagútba,
üljünk az időnek háttal –
szökjünk meg a napsugárral.

A csönd vászna ragyog.

Ébredő tájak szivárvány ragyogásában
gyermekarcú fák suttognak.

Egyél meggyet!
Eredj, szedjed,
ha nem, vedd meg!
Ne csak egyet –
ezeregyet!
Rossz a kedved,
tested tesped,
lelked szenved?
Ördög kerget
böglyöt benned?

Nászra készült mind a kettő,
te és a tél fehér ruhát, fátylat öltött,
utat fehér szirmokkal, pelyhekkel szórta,
majd jégkristályokból fűzött gyöngyöt.

Eresz alatt jégcsapoknak sokasága
harci lándzsaként, ijesztően függtek,
kibomlott felhőkből Napnak sugarai
olvasztották, majd csilingelve peregtek.

Arany kezű nagyapám,
még megvan a rokkája,
néztem sokszor elbűvölten,
mivé lesz nyúl bundája.

Angóranyúl nyírásával
kezdődött el a munka,
osztályozott, fésült szőrét,
oly ügyesen fonállá fonta.

Istenáldott két kezét,
mellyel mindenhez értett,
ej, de sokszor hiányoljuk
az önzetlen segítséget.

Lejárt az útlevelem.
Hazámba zártan
most aztán mi lesz velem?
Én nem ezt vártam:
meglehet, hogy keverem
a kort nagy bátran –
nem Kádár van szerveren
a Windows-os tárban?
Orbános a szerelem
Magyarisztánban!
Mehetnék hát fesztelen,

Köszönöm a csodát
A gyönyörű kirándulást
A hegyeket a völgyeket
A forrás vizeket
A testvéri szeretetet.

Köszönöm a sok színű, nyíló virágot
A hegyeket, dombokat, mit szem látott
A millió éves sziklákat a Pannon tenger helyén
Az erdő rengeteg rejtekén

A bika is legel, nem csak a tehén –

majd pont ő hízik meg a bika tején…

Nem mehetek sehova,
tanúm erre Jehova –
itt ülök a sittemen,
börtönőr az istenem.

Apa, emlékszel, akkor is esett,
koporsód köré nőtt a gyülekezet,
most kinek varrod az esküvő ruhát,
ugye, hányszor öltöztetted a próbababát.

Négy évtized az már hosszú idő,
akkor három unokád búcsúzott tőled,
ma már számuk ennél több lett,
a valamikori élet legendává érett.

Már régen e kies partokra vetődtem,
 berendezkedtem, szépen, vélten élhetőn,
kényelmesen, megfürdőztem a kéjekben
szelíden, volt szeretőm, lett is háztetőm.

Valami mégis űzött, folyton mardosott,
hogy előttem áll még egy fontos feladat,
 a megszokás vagy az akarat megkopott,
nem tudtam legyőzni a lágy hullámokat.