Végigültem ma egy misét –
mondhatnád rá, hogy semmiség
és az érveim meg klisék…

De én úgy nézek templomot,
mint jövőbeli szent romot,
hol hűlt imák a mentorok,

hol a lelkek megfürödtek,
s úgy lettek végül különbek,
mint bűntelen újszülöttek.

A lényeg nem a Biblia,
hogy ki kinek a kisfia,
vagy a zsidó intrika –

csak az erő, mi felfelé
húz, ami mégsem emberé,
s úgy vakul a szem belé,

hogy meginog a valóság,
s a tücsök zenéje Mozart
szonáta, mit sose próbált.

Tömjénillat és félhomály,
áhítattal telt mély bokály
és lélekhúron mért vokál…

Hidd el, rezeg ott valami –
nehéz ezt úgy bevallani,
hogy nem akarod hallani,,

mert mindez ma már oly avítt,
hisz nem visz el a holnapig,
alig érvényes: most, s csak itt…

A mise végén csak ültem
hosszan, magamba merülten,
elfeledve, hogy kerültem

oda. Idegen alakok
bóklásztak, mint zavart vakok
a fényre – s köztük andalgott

láthatatlanul egy szerény
impulzus a nihil helyén:
glóriásodott a remény….

2018.06.23.  Csorba Tibor