Két kezemben a fény markolata,
Vele négy égtáj felé suhintok,
És bele döföm a forró Napba,
Úsznak köröttem a zöld moszatok,
Párásodó szemmel, vacogó foggal
Lélek-lángok is melegítenek,
Sikolytok, melyeket más nem hall,
Bepólyázom égési sebemet,
Aknára-futó, kevés reménnyel
Narancsos, vagy ólom alkonyatban,

575575

A gondolat, ha megérint, tartsd lelkedben,
s ha szükséges lesz, vedd elő, Tiéd.
Fényleni fog, s nem botlasz meg a kövekben.

A határ benned van. Átfed sok lelkeket
Székelynek lenni ó Istenem más.
Ha járod a földeket markold rögeit.

rebben a pilla és dobban a szív
csattan a csók és a dal táncra hív
röppen az óra a ritmus remeg
lüktet a vérem megőrjítelek

Felhők közt száguldok,
elvakít a kék ég,
lenn a fenyves suttog:
"Hozzád visszatérnék!"

                                          Jelenetek egy házasságból

Egyedül ülök a hűs folyó partján,
nézem, a fák a vízbe hajlanak
leveleik, mint gyermek anyja karján,
remegve még egymáshoz simulnak.

Honfoglalást tanítottak nekünk régen
De az igazság kibontakozik szépen
Árpád és a hét vezér
Hont foglalni csak visszatért!

.
A határ benned van. Átfed sok lelkeket
Székelynek lenni ó Istenem más.
Ha járod a földeket markold rögeit.

Összetartja könny, s Házsongári temető.
Kolozsvári ló. Ott vágtat Mátyás
egy helyben, s utolérik az évszázadok.

Álmom reggelre feledem
fukar hozzám a jelenem
bennem kallódó foszlányok
ízre színre nem találok

Vajh' mikor is történt, már igen nagyon régen,
éppen ezerhétszáz éve talán.
Ha nem így lenne, hát nem mondanám,
de így maradt fenn sokak emlékezetében.

Út,melyen elindulsz
Út,mely valahova vezet
Ki érti mi történik?
Mi üldöz Tégedet?
Ki üldöz hazádból?
Ki elől menekülsz?
Út,melynek nincs vége

MAGYARORSZÁG !!!
"Köntösödre kockát vetettek"!
Mint Krisztust keresztre feszítettek
Szaggatják,irtják nemzeted !

Nem búcsúzom... a halál csak egy állapot,
egy végleges, bár számunkra szomorú tény,
hisz nem érzünk mást, mint oly fájó bánatot,
mely bennünk tombol ott, a lelkünk legmélyén.

A hallgatásból most, végre kilépek,
Mint gondok gyötörte ember, halandó,
Tolakodnak jó és rossz napok, évek,
Torkom karcolva gyógyítja minden szó.

Bármikor is kezdődött el az életünk,
Újjá születünk minden egy szürke napon.
Megújul a lélek és legyengült testünk,
Borostás arcom ismét beszappanozom.