álmomban a csillagok között
újra veled voltam mamikám
lebegtünk együtt a föld fölött
kezem fogtad, úgy vigyáztál rám

hiányzik a gondoskodásod
hiányzik, hogy úgy aggódsz értem
hiányzik a kedves mosolyod
de mégis, jelenléted érzem

Menyasszony vőlegény ünnepi díszben,
Oltár elé vonul bársony szőnyegen.
Ó a menyasszony hófehér ruhája,
Borul a szétszórt virágok szirmára.
 
Pompás frakkban mellette a vőlegény,
Fehér rózsaszál feszül a mellzsebén.
A násznép sorfala között haladnak,
Csodás dicsérő szavakat hallanak.
 
Az orgonák hangja ekkor felcsendül

Péternek Pál a barátja,
összeférnek a naptárban.
testvérként is ez a nevük,
jönnek-mennek feszül mellük.
 
Az erdőbe máris mennek,
közel egy köz, oda vezet.
tűzrakáshoz kell a rőzse,
vagy ezer gally gyűlik össze.
 
Őz családdal találkoznak.
legelöl a vigyázó bak.
azt látja, hogy serénykednek,

          3.-ének

Éjszakai sétán, csak a csillagok,
ők most, sötétet vigyázó silbakok,
Hold lámpásunk tölti a pihenését,
nem világítja, utamnak szegélyét.

Bagoly huhog, ott a kastély romokon,
nótaszó hangzik zátonyi dombokon,
rigóci-szőlőben kint van a barátom,
szalonnát sütöget a kis parázson.

Öreg fa egy élet regény,
Ráfigyelek nekem mesél.
Száz éve tata ültette,
Hogy ne legyen elfeledve.

Átölelem és megérzem,
Erőt ad és melegséget.
Jöhet ide őz eb vagy nyúl,
Megnyugszik itt, fülel,lapul.

Kezemben papír és a toll,
És most róla írogatok.
Sokszor letörölte könnyem,
Mikor az úton elestem.

(Gréti unokámhoz)

Mikor itt voltál velem
Kacagott az ég is
Napsugár boldog táncát járta
Kivirult a rét, tavasz minden virága

Boldog röptű pillangók
Szálltak, táncoltak el felettünk
Örült, vidám a lelkünk
Mi egymásra leltünk!

Bólogat a hóvirág,
szellő simogatja,
kivirít a zöld fűből
aprócska harangja.

Mohaszőnyeg üde zöld
a domb oldalában,
ékesíti pipitér
virágos mintával.

Hunyorít még a hunyor,
ily korán kell kelni?
Kérdi, mikor a napfény
álmából ébreszti.

Fehér szín sok árnyalata,
téli képnek áradata,
jéggel fedett patak tükre,
festőnek az ecsetjére.

Jéggé fagyott a kanális,
messzi van még a majális,
erdőfái meszelt szépség,
fenn az égbolt azúrkékség.

Vágyok meleg ölelésre,
hosszan tartó szeretetre,
szavaimmal gondoználak,
csókjaidra szomjaználak.

Mátyás király urunk aranyos hintója
Szeli át a pusztát, előtte a róna.
A meddig a szem lát néz jobbra és balra,
S gyönyörködve nyugszik két szeme a síkra:

Fut a ménes, porzik mögötte a róna,
Mintha égből fakadt szélvihar tombolna.
Mélán legel amott a gulya, terülve.
Mellette a gulyás subájára ülve.

A tájra terítette az ég éji subáját
Csendben hallod a bagoly huhogását
Leszállt az éj a csillagok honából
Elpihent a magány, elég volt a mából

Néma a csend az éji sötétben
Alszik a gond, álomba merülten
néha egy madár szárnya zizzen
Elpihen a fájdalom, alszik kimerülten

             2.ének

Hódok rágta fák, szélben sírva nyögtek,
mond ilyenkor miért némák a zöldek,
parti fák panaszát, Drávába rejti,
évszázad könnyeit úgyis felejti.

Károgva repülnek fekete kányák,
őszi vetéseket sűrűn dézsmálják,
a tél pőrén hagyta rétet és mezőt,
nem terített rá fehéres lepedőt.

Bezártam szívem, elromlott a zár
Bezárult örökre, nem nyitható már
Elszaladt éveket kutatom
Tükörbe nézhetek tudom

Fáradt az arcom súgja,
Sok volt a küzdelem, súlya
Bezárt szívem, hagyom dobogni
Pár jó szót még szeretnék kapni

Téli lehelet fonalak,
Hallhatatlanul rezegnek.
Álca mezején elhalnak,
Hajnali fagy már nem lelte.
 
Mikor telel a természet,
Jégcsap álom otthonra lel, 
Orgonasíp sorban ébred,
Végig az ereszalja telt.
 
Ha csikorog a hideg tél,
Család este a szobában.
Rájuk fér már a pihenés,
Ki-ki meleg kuckójában.